Maruzsa Zoltán: A Kréta rendszernek bírnia kell a rohamot

A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására, miután túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 03. 09. 9:17
null
Az államtitkár szerint a megújított alaptanterv vállaltan hazafias, mindemellett viszont modern lett és gyermekközpontú Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió mai, Jó reggelt Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől. – Ma bizonyítaniuk kell, a rendszernek bírnia kell a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő – fogalmazott a politikus, aki szerint

elfogadhatatlan, hogy alábecsülték a terhelést. – Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél – fogalmazott.

Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását. Ugyanakkor arra számít – folytatta az államtitkár –, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.

Közlése szerint

az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra.

Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka – ismertette. A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben – tette hozzá Maruzsa Zoltán. Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány. Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal nyolcvanezren tettek írásbeli, ősszel pedig harmincezren szóbeli vizsgát.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.