Maruzsa Zoltán: Nem a védekezés támogatása a PDSZ célja

A közneveléséért felelős államtitkár szerint a szervezet el akarja lehetetleníteni a védelmi intézkedéseket.

Forrás: MTI2020. 11. 09. 18:26
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétvégi megszólalásával ismét bizonyította, hogy a célja nem a védekezés támogatása, hanem a védelmi intézkedések ellehetetlenítése – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közneveléséért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vasárnapi közleményében azt írta, a szülők, ha tehetik, ne küldjék a gyermekeket iskolába, óvodába.

Maruzsa Zoltán emlékeztetett: tavasszal az érettségit akarták bojkottálni.

A gyermekeknek nem az az érdekük, hogy otthon maradjanak, és így kimaradjanak az oktatásból – hangsúlyozta a köznevelési államtitkár.

Rámutatott: az oktatást hagyományos keretek között kell folytatni mindaddig, amíg lehet, ahol pedig megjelenik a fertőzés, ott – ahogy eddig is – tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelnek el az érintett gyermekek és pedagógusok védelme érdekében. Az oktatás tehát ilyenkor sem áll le, csak a munkarend változik – mutatott rá.

Hangsúlyozta, a pánikkeltés, egyes gyermekek otthon tartása olyan óvodákból és iskolákból, ahol a fertőzés nincs is jelen, nem megoldás.

Felszólítják a PDSZ-t, hogy fejezze be az „akciózást”, ha nem segítik, legalább ne akadályozzák a védekezést – jelentette ki a köznevelési államtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.