Másodszor szerveztek építőtábort a Kis-Balatonnál

A munka becsületét és szeretetét is megtanulják, de akár majdani dolgozói is lehetnek a vízügyi ágazatnak azok a fiatalok, akik ezen a héten részt vesznek a második alkalommal megszervezett kis-balatoni építőtáborban – fogalmazta meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtökön.

Forrás: MTI2019. 08. 08. 20:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Láng István, a balatonhídvégi helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a fiatalokban kialakulhat „a munka becsülete”, ugyanakkor azt is tapasztalják, hogy aki egyszer munkát végez a vízügyi területen, később akár dolgozóként is számíthatnak rá. Márpedig ebben az ágazatban is szükség van az utánpótlásra.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), a zalakarosi Szabadics Zrt. és a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által a zalaszabari Holnapocska Tábor keretein belül másodszor szervezett építőtáborban tíz nap alatt 30 zalaegerszegi gimnazista tölti az idejét.

Láng István szerint olyan környezetben lehetnek, ahol „ráéreznek a víz és a természet szépségeire, és talán meg is becsülik azt”. Ezt a zalai kezdeményezést pedig érdemes lenne országos szinten is elterjeszteni. Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója kifejtette: a táborozók nagyrészt a nemzeti park területén végeznek hasznos munkát, amivel sikerül „kiszabadítani őket” a számítógépek, mobiltelefonok virtuális világából. Mostanra a környezeti nevelési programjuk részének is tekintik az építőtábort.

Az elmúlt napokban a kápolnapusztai bivalyrezervátumban kertészkedtek, kerítéseket, kapukat csiszoltak és festettek a fiatalok. Értékes munkát végeznek, a 14 bemutatóhelyen évente mintegy félmillió látogatót fogadó nemzeti parknak amúgy is nagy fejtörést okoz a helyszínek folyamatos karbantartása, gondozása – ismertette az igazgató.

Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója is megerősítette: nagyon fontos, hogy a fiatalok a mindennapi környezetükből kikerülve megtapasztalják a munka értékét, annak minden kellemes és kellemetlen oldalával együtt. A tábor ezen túlmenően csapatépítő hely is, ami segíti a diákok összekovácsolódását.

Kovács Tamás, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagjaként hozzátette: az alapítvány célja éppen az, hogy olyan kezdeményezéseket támogassanak, amelyek gyermekjóléti, gyermekegészségügyi célokat, vagy a fiatalokhoz kapcsolódó társadalmi célokat szolgálnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.