Egyre többen jelentkeznek a bértámogatási programra

Bár rendkívül kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, ébernek kell maradni, még nem tehetünk pontot a járvány végére – hangzott el az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján. Az orvosi rendelőkben a tumultus elkerülése végett továbbra is fontos a telefonos bejelentkezés. A bértámogatási programmal már közel százezer ember jutott segítséghez, hogy megmaradjon a munkája.

Szilágyi Anna
2020. 05. 20. 10:28
null
Bár a vírust nem terjesztik, a kullancsokra figyelnünk kell a természetben Forrás: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma, és eddig már több mint 95 ezer embernek tudtak ezzel segíteni, hogy a munkahelyük megmaradjon – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján. Bodó Sándor elmondta, a cél, hogy minél több munkahelyet mentsenek meg és új munkahelyeket is teremtsenek. A munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít arra, hogy csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni a munkavállalókat a munkaadók, és három hónapon keresztül állami támogatást vegyenek igénybe. – A legtöbb igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelemből, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett. Területi megoszlás szerint Budapestről, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett a legtöbb kérelem – ismertette az államtitkár. Dolgozónként átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani – tette hozzá.

Bár a vírust nem terjesztik, a kullancsokra figyelnünk kell a természetben
Fotó: Havran Zoltán

A legnagyobb számban továbbra is a kisvállalkozások élnek a lehetőséggel, de jelentkezett hat olyan cég is, amelyben ezer fő felett van a foglalkoztatottak száma. A munkahelyteremtő bértámogatási programmal hetvenezer regisztrált álláskeresőnek tudnak segíteni, ehhez több mint nyolcvanmilliárd forint áll rendelkezésre. További információk a Munka.hu oldalon olvashatók – emlékeztetett Bodó Sándor.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatón hangsúlyozta: bár rendkívül kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, meg kell tartani az éberséget, az óvatosságot, nem tehetünk még pontot a járvány végére. A koronavírusban elhunytak életkori megoszlásáról elmondta: három fő a 30–41 éves korosztályból került ki, nyolc fő 40 és 51 év közötti, 22 fő 50 és 61 év közötti, a döntő többség, 434 fő pedig 61 év feletti.

Több egészségügyi szolgáltatás újraindulása miatt ismét tumultust tapasztaltak néhány intézményben, épp ezért fontos az előzetes telefonos bejelentkezés – hívta fel a figyelmet a tiszti főorvos. Hozzátette, ugyanez igaz a háziorvos és más szakorvos esetén is. Ha nincs jele annak, hogy valaki koronavírus-fertőzött, és a kérdőív is ezt igazolja, akkor nem szükséges negatív laborvizsgálatot vinni. A családorvosok napja alkalmából Müller Cecília köszönetet mondott minden itt dolgozónak a helytállásukért, empátiájukért, hiszen a járvány idején is ők a kapuőrök.

A tiszti főorvos arra is kitért, mivel újra visszatérhetünk a természetbe, fontos tudni, hogy a szúnyogok és kullancsok nem játszanak szerepet a koronavírus terjesztésében. A kullancsok azonban terjesztik a bakteriális Lyme-kórt és a vírusos agyhártyagyulladást – figyelmeztetett, hozzátéve: jellemzően a bőrbe jutástól számítva órákkal később tudnak fertőzni, így amint észrevesszük, gyorsan távolítsuk el azokat.

Kiss Róbert rendőr alezredes jelezte, május 21-től Szlovákiába hatósági karantén elrendelése nélkül is visszautazhatnak, akiknek a beutazása nem haladja meg a 24 órát. Horvátország felé pedig változás, hogy már nemcsak azok mehetnek, akiknek ingatlanjuk vagy hajójuk van az országban, hanem azok is, akik méltányolható személyes okból kívánnak beutazni. Ilyen oknak számít, ha valaki például családi eseményre, orvosi vizsgálatra, gyógykezelésre utazik – mondta az alezredes. Az idősávok szerinti vásárlásról Kiss Róbert azt mondta, továbbra is kérik, hogy 9–12 óra között csak a 65 év felettiek menjenek az élelmiszer-üzletekbe, gyógyszertárakba, drogériákba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.