Még jelentéktelenebb párt lesz az MSZP

A jelenlegi vezetés hozzá hű tagjainak kétharmadát megtartaná, a többieket pedig ismeretlen, súlytalan emberekre cserélné az MSZP elnöke. Tóth Bertalan trükkök százaival elérte, hogy kihívó nélkül őrizhesse meg hatalmát a párt hétvégi tisztújító kongresszusán.

Bákonyi Ádám
2020. 09. 18. 9:00
KUNHALMI Ágnes; TÓTH Bertalan
Budapest, 2019. március 23. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetõje beszél a Tájékoztató az MSZP vezetõ testületeinek döntésérõl címmel tartott sajtótájékoztatón a Villányi úti konferencia központban 2019. március 23-án. Mellette Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi elnökségi tagok közül az „éhségmenet” egyik szervezőjét, Komjá­thi Imrét az MSZP elnökhelyettesévé, az egykori EP-képviselő Hegyi Gyulát és a sajtó elől egy italboltba menekülő Gurmai Zitát pedig alelnökké tenné meg Tóth Bertalan – értesült a Magyar Nemzet arról, hogy kik szerepelnek a szocialisták elnökének zárt listáján, akikkel újrázása esetén a pártot vezetné. Információink szerint Tóth az elnökségben továbbra is megerősítené hűséges társai, azaz Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, Tóth Csaba frakcióvezető-helyettes, Varga László országgyűlési képviselő, illetve a párt ifjúsági tagozatából Bárány Balázs és Bihal Dávid pozícióját.

Budapest, 2019. június 1.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke megérkezik sajtótájékoztatójukra a testület ülésének szünetében Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén. MTI/Kovács Attila

Tóth Bertalan ugyanakkor nem számít az elnökségben a Mesterházy Attilát nyíltan támogató Szakács Lászlóra, Harangozó Gáborra, illetve Aranyos Gáborra. Helyettük az országos politikában teljességgel ismeretlen, súlytalan emberekkel venné körbe magát, így Horváth András Fejér, Pollreisz Balázs Győr-Moson-Sopron, Király József Bács-Kiskun, Halmi József Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökkel, illetve az ifjúsági tagozatból Eszik Bencével. Mindez tökéletesen illeszkedik abba a folyamatba, miszerint az MSZP alapszervezeteinél meglepő tisztújítások zajlottak le a közelmúltban, ahol rendre ismeretlen, tapasztalatlan, ám Tóth Bertalant támogató emberek vették át a vezetést. Ilyen volt az elnökségből eltávolítandó Szakács László esete, aki Baranyában váratlan és súlyos vereséget szenvedett a huszonöt éves Csaba Istvántól, aki nyíltan Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes társelnökségét támogatja. Tisztújítás volt a párt pécsi elnökségében is, ahol a régi motorosnak számító Gulyás Emil már el sem indult az elnöki posztért, így őt a mindössze huszonkét éves, jelenleg is egyetemi tanulmányait folytató Kaposi Levente váltotta, aki szintén a Tóth–Kunhalmi-tandem híve. A párt Vas megyei elnöke szintén az ifjú generációt képviselő Horváth Soma, míg szombathelyi elnöke a mindeddig ismeretlen Bokányi Adrienn lett.

Ismert: Tóth Bertalan trükkök százai­val, köztük az MSZP Pest megyei szervezeteinek feloszlatásával, az online szavazás bevezetésével, a harminc év óta sosem alkalmazott zárt listás voksolás alkalmazásával elérte, hogy a nála nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb Mesterházy Attila végül ne induljon el ellene a szocialisták hétvégi tisztújító kongresszusán.

Mindezek ellenére Tüttő Kata az ATV-ben tovább támadta Mesterházyt, mondván, hogy az egykori elnök nem akar kormányváltást. Mesterházy Attila erre úgy reagált, hogy nem akarja mélyebbre ásni a gödröt, mint politikustársai. Hangoztatta: benne fel sem merült, hogy Molnár Zsolt, Tóth Bertalan, Hiller István vagy Tüttő Kata ne akarna kormányváltást. Mesterházy szerint ugyanakkor kormányváltást akkor lehet elérni, ha növelni tudják a szocialisták támogatottságát. Emlékeztetett arra, hogy elnöksége alatt ő meg tudta duplázni az MSZP támogatottságát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.