Még van lehetőség pályázni a Magyar falu program támogatásaira

Több pályázatnak nyár közepén lesz az utolsó beadási határideje.

Forrás: MTI2020. 06. 11. 14:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavalyhoz képest nagyjából ugyanannyi, több mint 11 ezer pályázat érkezhet be idén az önkormányzatoktól a Magyar falu program pályázati rendszerébe – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zajtán csütörtökön.

Gyopáros Alpár a magyar-román határ mellett fekvő község fejlesztéseinek megtekintése után elmondta, ebben az évben eddig tíz pályázati kiírás jelent meg. Többnek nyár közepén lesz az utolsó beadási határideje, így még van lehetőségük pályázni a helyhatóságoknak – tette hozzá.

A 2019-ben beadott pályázatok közül több mint 5500 nyertest hirdettek ki, 2887 ötezer lélekszám alatti község nyert pénzt különböző fejlesztésekre, így egy település átlagosan két pályázaton kaphatott támogatást – fogalmazott a kormánybiztos.

A kormánypárti politikus kifejtette, Zajta pályázati eredményei jól jelzik a Magyar falu program sikerességét. A 440 lakosú község három pályázatával csaknem 54 millió forintot nyert el a közösségi háznak, az óvoda udvarának és önkormányzati tulajdonú utak felújítására.

A rendkívül komplex program a magyar kistelepüléseken tapasztalható népességcsökkenésre ad választ a falusi csok, az önkormányzati mellékút-felújítási és a helyi életminőség javítását célzó alprogramjaival – emlékeztetett Gyopáros Alpár. Elmondta, az út- és járdafejlesztési kiírások rendkívül népszerűek voltak a pályázók körében, a támogatások segítségével több mint tíz milliárd forint értékben mintegy nyolcszáz községben kezdődhetnek el vagy zajlanak az ilyen jellegű munkálatok.

A jövő évi költségvetésben is nagyon jelentős, az ideivel nagyjából megegyező pénzösszeg áll rendelkezésre a Magyar falu program végrehajtására, a kabinet a pályázatok tekintetében pedig az ideihez hasonló eredményességre számít – mondta a kormánybiztos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.