Megbukott a szombathelyi médiavezető

Magyar Nemzet
2020. 02. 19. 12:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Büntetőfeljelentést tesz a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője, Halmágyi Miklós ellen Nemény András (MSZP), a vasi megyeszékhely polgármestere, másrészt kezdeményezi, hogy a közgyűlés, amely a vezető felett a munkáltatói jogkört gyakorolja, rendkívüli, azonnali felmondással szüntesse meg a férfi munkaviszonyát – adta hírül kedden a Vaol.hu. Mindez annak a következménye, hogy február elején lapunk megírta: egy felügyelőbizottsági vizsgálat botrányos történetet tárt fel a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft.-nél. Kiderítették, hogy a balliberális oldal által kinevezett ügyvezető a cég bankkártyájával rendezte édesanyja temetésének költségeit tavaly októberben, a pénzt pár nappal később visszafizette. Nem sokkal ezután – a számlák tanúsága szerint – valakivel egy siófoki wellnesshotelbe utazott, ahol egy állítólagos konferencián vett részt. A rendezvénynek hivatalos nyoma ugyanakkor nem volt, Halmágyi akkor arra hivatkozott, hogy az egy „informális konferencia” volt. Tavaly november végén szintén közpénzből rendezett egy hotelszámlát, ugyanis egy budapesti rendezvényen kolléganőjével vett részt.

Ezek ismeretében a szombathelyi polgármester vizsgálatot rendelt el. Az a Nemény András lépett fel Halmágyi ügyében, aki tavaly februári kinevezésekor még kiállt az újdonsült ügyvezető mellett, mondván, az objektivitása nem kérdőjelezhető meg. – Olyan személyről van szó, aki garancia mindenkinek – tette hozzá. Sőt még néhány nappal a botrány kirobbanása előtt, egy február elsején megjelent interjúban is úgy fogalmazott Nemény, hogy jó döntést hoztak, amikor Halmágyit kinevezték, és arra is utalt, hogy az ügyvezető jól végzi a munkáját. Egy másik interjúban pedig a közelmúltban arról beszélt: nem fél attól, hogy ha rossz döntéseket hoz, akkor utána kiálljon, és azt mondja, ez bizony nem úgy sikerült. Most Neményen a sor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.