Megijedhetett az FKF a cég szennyesét ismerő dolgozóktól

Rohamtempóban küldi el az FKF azokat a dolgozókat, akik szóvá tették a cég zavaros ügyeit, egyebek mellett az évi több tíz milliós kárt okozó szabálytalan kukaürítéseket. Mindeközben Karácsony ígéreteivel ellentétben a vezetők számát nem csökkentik a vállalatnál.

2021. 03. 03. 6:18
null
A Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rohamtempóban, a szokásos ügymenetet megkerülve rúghatta ki a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) több munkavállalóját, akik kellemetlenné váltak a vállalat számára azzal, hogy szóvá tettek a vezetésnél különböző szabálytalan, forráspazarló eljárásokat.

A lapunk birtokába került dokumentumok szerint ugyanis több dolgozót is úgy küldtek el – még a végkielégítésüket is elutalva –, hogy nem számoltatták el a náluk lévő céges eszközöket, felszereléseket. Érdekes módon múlt novemberben, az első elbocsátási hullám idején még meglehetősen fontos volt a cég számára, hogy az elküldött kolléga vigye be – akár több tíz kilométerre található lakhelyéről – például az FKF-es munkapólóját.

Február elején viszont már készségesen ismerték el több, sietve kirúgott dolgozó felmondólevelében, hogy nincs tartozásuk, sőt órákon belül meg is kapták a végkielégítésüket, csak hogy ne legyenek „láb alatt” a kellemetlen kérdéseikkel.

Ezt támasztja alá az is, hogy egyikük két hét múlva mégis kapott egy 21 ezer forintos szerszámtartozásról szóló hivatalos értesítőlevelet.

Sorra rúgják ki az embereket a fővárosi cégtől.
Fotó: Kurucz Árpád (KA)
Magyar Nemzet

Ráadásul az FKF belső működését jól ismerő forrásunk arról tájékoztatott, hogy

az utóbbi hetekben elküldött dolgozók közül többen érdekes módon azonosak azokkal, akik meghallgatást kértek a cég felügyelőbizottságát elnöklő Mártha Imrétől vagy Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettestől.

Egyebek mellett az 1,1 köbméteres műanyag tartályok szabálytalan, évi több száz törést és több tízmillió forintos kárt okozó ürítési gyakorlatával kapcsolatban szerettek volna konzultálni az említett vezetőkkel, ám azok ettől elzárkóztak. Emlékezetes: az a munkatárs is az elbocsátottak között van, aki szóvá tette az azóta egyébként megszüntetett üzemanyag-támogatási rendszert.

Míg tehát ezek a munkatársak hamar kapun kívül találták magukat, fel sem merült olyan dolgozók elküldése, akik korábban már szóbeli és írásbeli figyelmeztetésben is részesültek.

Éles ellentétben áll, amit az FKF a kirúgásokkal kapcsolatban a saját dolgozói és a külvilág felé kommunikál, valamint ami valójában történik. A közszolgáltató vállalat a Magyar Nemzet kérdésére korábban azt válaszolta, hogy nem terveznek újabb elbocsátásokat – valamint hogy a november végi kirúgásoknak nincs köze a Karácsony Gergely által bejelentett megszorításokhoz –, továbbá informátorunk beszámolója szerint január elején a Dél-pesti hulladékszállítási üzem vezetője a tartályellátó csoportban a jelen lévő dolgozók kérdésére azt hangoztatta, hogy nem lesz a továbbiakban újabb létszámcsökkentés az egység fizikai állományában.

Ehhez képest mégis többtucatnyi munkatársat küldhettek el a cégtől – köztük többeket a tartályellátó csoportból – az év eleje óta, ráadásul a baloldali főpolgármester ígéreteivel szemben nem a vezetők számát építették le, hiszen az FKF-nél továbbra is 12 igazgató van állományban. Az elbocsátott dolgozók pontos létszámát lapunk kérdésére sem árulta el a vállalat.

Karácsonyék újabb vesztes számháborúja

Bár a BKK az Indexnek azt nyilatkozta a minap, hogy a havi költségek 55 millióról 30 millió forintra csökkentek a Mol Bubi kerékpárbérlő rendszerének a szolgáltatás vásárlásán alapuló új üzemeltetési struktúrája miatt, azt már nem hangsúlyozták, hogy eközben majdnem a felére esett az igénybe vehető biciklik száma. Ugyanis míg korábban 2071 kölcsönözhető kerékpár volt a rendszerben, amelynek működtetési költsége havonta 55 millió forint volt, addig 30 millióból most csak 1200 kerékpárt terveznek üzembe helyezni.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.