Megosztott a Párbeszéd a Jobbikkal kapcsolatban

Míg Karácsony Gergely bagatellizálni próbálta a Jobbik rasszizmusát, Szabó Tímea, aki a Párbeszédet közösen vezeti Karácsonnyal, a jobbikos politikusok antiszemita megnyilvánulása miatt korábban kijelentette, hogy semmiképpen nem hajlandó együttműködni a párttal.

Forrás: MI2019. 02. 08. 6:17
KARÁCSONY Gergely; SZABÓ Tímea
Az ellenzéki párt társelnökei nem értenek egyet az összefogás kérdésében Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár Karácsony Gergely a napokban mentegetni próbálta a Jobbik antiszemitizmusát, elnökségi társa, Szabó Tímea korábban markánsan elhatárolódott a párttól. – Gyöngyösi Márton nyílt zsidózásával és Novák Előd állampolgári listázásával részemről eddig tartott az ügyek mentén történő együttműködés.

„Eljött az a pont, amikor bevállalom, hogy ha egy szavazaton múlik is, akkor sem működöm velük együtt. Nem mintha sok ilyen lett volna a múltban vagy a jövőben” – indokolta Szabó még 2012-ben az LMP frakcióvezető-helyetteseként, hogy miért bojkottálja a Jobbikot. Szabó Tímea aztán 2016 őszén – már a Párbeszéd társelnökeként – arról beszélt, hogy a 2018-as választást megelőző előválasztásra csak a demokratikus pártokat invitálták, ebbe pedig akkor még a Jobbik nem tartozott bele. Egyébként 2010-ben fény derült arra is, hogy a Jobbik Országos Választási Bizottságba delegált embere, Hunyadi Gábor és Szabó Tímea korábban házastársak voltak.

Az ellenzéki párt társelnökei nem értenek egyet az összefogás kérdésében
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Karácsony Gergely a Hír TV keddi műsorában azt állította, hogy a zsidók listázása nem nácizmus. A baloldal közös főpolgármester-jelöltje azt hangoztatta, hogy azok, akik a Jobbikban korábban bármilyen rasszista vagy náci kijelentést tettek, már nincsenek a pártban, szerinte „ezeket a vállalhatatlan embereket elvitte a Mi Hazánk”.

– Nem a Jobbikot nevezem nácinak, hanem azokat a politikusokat, akik nagy többsége már elhagyta a pártot – mondta, noha a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipőkbe köpő Kulcsár Gergely, a „cigányokat is agyonverő” pártelnök, Sneider Tamás, akinek felesége náci karlendítéssel pózolt esküvőjükön, és a zsidó képviselőket listázni akaró Gyöngyösi jelenleg is tagja a pártnak.

A Párbeszéd társelnöke egyebek mellett azt igyekezett bizonygatni, hogy ő sosem ágált a Jobbik ellen, sosem mondta, hogy nem működne együtt a párttal. – Tud tőlem ilyen idézetet mondani? Nem fog – állította a politikus, mire a műsorvezető felidézte: 2017 októberé­ben azt nyilatkozta, a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalna, mert az általa elképzelt ellenzéki együttműködésben nincs helyük, és hibás stratégia az, hogy mindegy, mi van, csak legyen összefogás. Ezt Karácsony azzal magyarázta, hogy az együttműködés és a náci megnyilvánulások nem zárják ki egymást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.