Melegedés jön, de nehezen szabadulunk a rossz időtől

Átmeneti lehűlés után újra melegszik az idő. Sok eső, napsütés, de köd is várható a jövő héten – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Forrás: MTI2019. 05. 05. 18:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfő délelőtt még országszerte kell ismétlődő esőre, záporra számítani, majd délutántól fokozatosan szűnik a csapadék, az esti órákban már inkább csak a Duna-Tisza közötti sávban eshet. Kezdetben az Alpokalja, illetve a Bakony csúcsain, később az Északi-középhegység magasabban fekvő részein havazás is előfordulhat. Sokfelé lesz erős, a Dunántúl nyugati részén, illetve a Zemplén térségében viharos a szél, majd az esti órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések még ekkor is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 2-8 fok lesz. Napközben 6-12 fokig melegszik a levegő.

Kedden a több-kevesebb napsütés mellett napközben már nem várható csapadék. A szél megélénkül, főként a Dunántúlon és északkeleten megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge talaj menti fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Szerdán a ködfoltok gyors feloszlását követően gomolyfelhős, napos idő várható. Napközben csapadék nem lesz, de estefelé a Nyugat-Dunántúlon már eleredhet az eső. A légmozgás megélénkül, délután, estefelé a Kisalföld térségében megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A minimumhőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között alakul, de helyenként gyengén fagyhat. A nappali maximumok 15 és 20 fok között alakulnak.

Csütörtökön több helyen várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban 4-10, napközben 10-16 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken és szombaton több órára kisüt a nap. Pénteken elszórtan – nagyobb eséllyel keleten, északkeleten – zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Szombaton szórványosan várható eső, zápor. Pénteken még helyenként megerősödik a szél, szombaton mérsékelt marad a légmozgás. A minimumhőmérséklet pénteken 4-10, szombaton 5-11 fok között valószínű. A nappali maximumok pénteken 15-21, szombaton 18-23 fok között alakulnak.

Vasárnap több helyen várható eső, zápor. A szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-12, a legmagasabb hőmérséklet 12-20 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.