Mélyülő közlekedési káosztól tartanak a kormánypártok Miskolcon

A Fidesz–KDNP aláírásgyűjtést kezdeményez a baloldali vezetésű városban az 1-es busz megmentése érdekében.

2021. 01. 26. 13:33
null
Hollósy András aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a politika rátelepszik a közlekedési vállalatra Forrás: Fidesz Miskolc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Története legsúlyosabb válságát éli át Miskolc közlekedési vállalata, az MVK Zrt. – jelentette ki kedd délutáni sajtótájékoztatóján a Fidesz–KDNP frakciószóvivője. Hollósy András kiemelte: a válságot nem a vállalati dolgozók okozzák, hanem Miskolc baloldali politikai vezetői, akik teljesen rátelepedtek a vállalat irányítására. Szavai szerint ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy a legnagyobb válság idején is teljesen átpolitizált a vállalat felügyelőbizottsága, hiszen az öt főből mindössze egyet delegálnak a dolgozók. – A többiek mind a pártok delegáltjai, vagyis Bartha György (MSZP), Badány Lajos (Jobbik), Prokaj Tamás (Momentum) és Tompa Sándor (DK) – fogalmazott.

Hollósy András rámutatott: a válság odáig jutott, hogy a baloldali városvezetés már az 1-es busz megszüntetését helyezte kilátásba.

Hollósy András aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a politika rátelepszik a közlekedési vállalat irányítására
Fotó: Fidesz, Miskolc

– A miskolci Fidesz–KDNP véleménye egyértelműen az, hogy nem lehet megszüntetni Miskolc legelső és egyben legfontosabb autóbuszjáratát, vagyis az 1-es buszt. Különösen nem úgy, ahogy a baloldali városvezetés tervezi, vagyis elfogadható szakmai magyarázat nélkül. A járat megszüntetése 70 éves közlekedési szokást töröl el, rontja az utazási komfortot, átszállásra kényszeríti az utasokat, ezáltal megdrágítja az utazást – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP frakciószóvivője. Hozzáfűzte: ráadásul érthetetlen okból, miközben a miskolci utasokat erősen sújtja ez az átszervezés, a megyeszékhelyen kívüli település lakosait támogatja, a felsőzsolcaiak utazási kényelmét növeli. Mint elmondta, az 1-es busz megszűnése után a Felsőzsolcáról induló 7-es busz vonala hosszabbodna meg.

A politikus úgy véli: ezzel a vezetés a miskolciaktól elvesz, a felsőzsolcaiaknak pedig adományoz.

– A baloldali városvezetés a miskolci tömegközlekedésben 2019 óta egyébként is csak drasztikus jegyáremelést, a bliccelők jutalmazását, járatcsökkentéseket, ezáltal reggeli zsúfoltságot tudott felmutatni, most pedig, a járvány idején az utasok egészségét is veszélyeztető válságmenetrendet kíván bevezetni. Az utasok érdekében tiltakozunk az újabb megszorításokkal és a válságmenetrenddel szemben is, aminek bevezetése a veszélyhelyzet alatt egyébként is jogszabályba ütközik – emelte ki a kormánypárti politikus. Jelezte: a kialakult válságos helyzetre tekintettel, az 1-es busz megmentése érdekében a Fidesz–KDNP aláírásgyűjtést kíván kezdeményezni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.