Menczer Tamás: A baloldal a bajban inkább hazavonulna

A baloldal a bajban inkább hazavonulna – írta Facebook-oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Forrás: MTI2020. 08. 27. 13:09
null
Fotó: Marton_KOVACS Forrás: FACABOOK.COM/MENCZER .TAMAS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menczer Tamás a bejegyzését azoknak a „hőbörgőknek” címezte, akik nem értik, hogy a KKM miért nem vonulhat home office-ba.

„Nekünk Magyarország az első, a magyar emberekért dolgozunk, és úgy gondoljuk, hogy egy minisztérium nem zár be, nem vonul haza. Itt kell lenni, csinálni kell, egy világjárvány idején is” – szögezte le.

„Jött is a balliberális sereg (amely se nem bal, se nem liberális), hogy ez embertelen” – fogalmazott, hozzátéve: nem az. Ugyanis – mint írta – aki a Külügyminisztérium dolgozik, az a haza szolgálatára szerződött. A haza szolgálata nem opcionális, és időnként veszélyes – hívta fel a figyelmet az államtitkár, megjegyezve: „De arra szerződtünk, hogy ezt vállaljuk.”

„A baloldal a bajban inkább hazavonulna. Ők meg ilyenek” – írta Menczer Tamás.

Szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP közölte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kirúgással fenyegette meg azokat a külügyminisztériumi alkalmazottakat, akikben akár csak felmerült a távmunkára való átállás gondolata.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.