Mesél a rendőr! Óriási siker a gyerekek körében a BRFK videó-sorozata

A veszélyhelyzetben az egyenruhások tehermentesítik a szülőket és örömet szereznek a gyerekeknek.

2020. 05. 26. 12:42
null
Forrás: youtube (képernyőfotó)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a veszélyhelyzetre való tekintettel egy új kezdeményezéssel jelentkeztek március 20-án, és azóta is naponta a BRFK hivatalos Facebook oldalán, „Mesél a rendőr” címmel. A meseolvasás a BRFK Kommunikációs Osztályának mb. osztályvezető-helyettese, Nothoff Ingrid r. őrnagy ötlete volt azért, hogy a veszélyhelyzet idején ezzel tehermentesítsék a szülőket, és örömet szerezzenek a gyerekeknek. A „Mesél a rendőr”-nek Nagyon pozitív volt a fogadtatása, mind a rendőrök, mind a gyerekek, szülők, nagyszülők részéről.

Az első mesét március 20-án tették fel a BRFK hivatalos Facebook-oldalára, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel március 26-tól már Youtube csatornánra is felrakták, illetve ma is nap mint nap. A meséket Budapesten, a Teve utcai Rendőrpalotában, a bűnmegelőzési centrum „gyereksarkában” veszik fel és minden nap 12.30-kor teszik közzé a közösségi hálón.

A rendőrök szabadidőben – pl. ebédszünetben, munkakezdés előtt, és után – mesélnek, kizárólag önkéntes alapon jelentkeznek. Május 25-ig összesen 152 mesét olvastak fel a nagyklasszikus meséktől egészen a modern, vagy akár saját meséig.

Eddig 76 rendőr olvasott mesét, ebből 61-en a BRFK állományából, a többiek vendégmesélőként, az ORFK, PMRFK és Fejér megye rendőrei közül kerültek ki. Nincs semmilyen megkülönböztetés a kiválasztás során. Az eddigi 76 mesélőből 44 tiszt, főtiszt, 23 zászlós illetve,tiszthelyettes, 9 rendvédelmi alkalmazott, közöttük a Rendőrpalota főszakácsa volt. A legmagasabb rendfokozatú mesélők ezredesek voltak, egy ORFK főosztályvezető, illetve kapitányságvezető-helyettes. Három németjuhász kutya is szerepelt, egy-egy járőr, kábítószer- illetve holttestkereső rendőrkutya, őket is nagyon imádták a gyerekek. Természetesen többször célirányosan olvastak fel olyan mesét, ami a helyes közlekedésre tanítja a gyerekeket.

A tervek szerint szeptember elejéig folytatják a meseolvasást, és lezárásként rendeznek a gyerekeknek egy nagy „bulit”, egy „író-olvasó” találkozót a Teve utcai székházban, ahol a leglelkesebb mesét néző gyerekeket megvendégelik, és találkozhatnak a mesét olvasó rendőrökkel. A rendőrök sok izgalmas programmal és ajándékkal várják majd a kicsiket.

A BRFK naponta számtalan pozitív visszajelzést kap, ebből tudják azt is, hogy több óvódáscsoport – óvónénivel követi minden nap a meséiket. A „Mesél a rendőr” elképesztő sikerét jelzi, hogy napi átlagban 10 ezren nézik a meséket, de volt olyan nap is, amikor több mint 80 ezren látták az aznapi produkciót.

A BRFK kezdeményezését, amely első volt e területen, március óta már nagyon sokan követték a világhálón. Például március 31-től a Család-barát magazin műsorvezetői mesélnek esténként a Duna televízión, de nagyon sok kerületi televízió, de magánember, csoport is mesél azóta az interneten.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.