Milliárdokat mozgathattak Czeglédyék készpénzben, feketén

Körülbelül 2,4 milliárd forintot vettek le készpénzben, bankautomatákból Czeglédy Csaba társai, ennyi pénz vándorolt kézből kézbe, ellenőrizhetetlenül – tudta meg a PestiSrácok.hu. A portál azt a revizori jelentést is megszerezte, amely tételesen bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba Humán Operátora alá épített cégek, szövetkezetek 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolítottak, és hogy a bűnszervezet által kivett pénztételek összesítve meghaladják a két és fél milliárd forintot, miközben ennek csak töredéke volt egyáltalán lefedve valamilyen számlával. Budai Gyula a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, nem érti, hogy az ügy ezen részével miért nem foglalkoztak a nyomozást folytató Csongrád-Csanád megyei adónyomozók, holott ez olyan, mintha a hatóságok arra nem lettek volna kíváncsiak, hogy hová tűnt az összesen több, mint hat és fél milliárd forint be nem fizetett, illetve visszaigényelt közteher – írja a Pesti Srácok.

Forrás: pestisracok.hu2021. 03. 16. 8:10
null
Fotó: Katona_Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A PestiSrácok.hu megszerezte azt a revizori jelentést, amely a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vád egy részét is megalapozza. A revizor a vizsgálatban Czeglédy cége, a Humán Operátor, a büntetőügyben érintett iskolaszövetkezetek, valamint a közvetítő cég közötti utalásokat, pénzmozgásokat, valamint – ami a legkiemelkedőbb, milliárdos tétel – a készpénzmozgást ellenőrizte.

A 2017-ben kelt dokumentum megállapítja, hogy a Humán Operátor, mint munkaerő-kölcsönzéssel foglakozó gazdasági társaság úgy biztosította megrendelői részére az alkalmazottakat, hogy azokat a maga alá beszervezett gazdasági társaságokhoz jelentette be.

Ezek a gazdasági társaságok ugyan bejelentették a foglalkoztatottakat, de sok esetben a járulékokat már nem fizették meg, a szolgáltatásról az áfa levonására alkalmas bizonylatot állítottak ki. Ezek alapján pedig a Humán Operátor visszaigényelte az amúgy be nem fizetett adót, illetve csökkenteni tudta áfafizetési kötelezettségét. Czeglédy cége, a Humán Operátor forgalmát egyébként a jelentés szerint kilencven százalékban az iskolaszövetkezetekből felépült láncolat adta.

A revizorok megállapították, hogy a Humán Operátor alá épített cégek, szövetkezetek által kibocsátott számlák mindig sokkal nagyobb értékűek voltak, mint amennyi pénzt aztán elutaltak. A szövetkezetekhez befolyt utalásokat sok esetben egyáltalán nem is lehetett számlához rendelni.

Két és fél milliárdot vettek ki vidéki bankfiókokból, automatákból

A jelentésben tételesen szerepel, hogy 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolított a feltételezett bűnszervezet. A tételek összesítve meghaladják a két és fél milliárd forintot, miközben ennek csak töredéke volt lefedve valamilyen számlával. A pénzt általában vidéki kis bankfiókokban vagy ATM-automatából vették fel.

  • A Humán Operátort Zrt. számlájáról 2013. 01. 18. és 2016. 12. 21. között összesen 87 millió 740 ezer forintot;
  • az Idehaza Iskolaszövetkezet számlájáról 2017. 01. 11. és 2017. 03. 27. között 97 millió 975 ezer forintot;
  • a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról 2013. 01. 14. és 2016. 12. 20. között 2 milliárd 197 millió 64 ezer forintot;
  • ugyancsak a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról, automatából további tizenhárommilliót vettek fel.
  • A revizori jelentés szerint az adónyomozók a felvett készpénz felhasználását nem tudták kideríteni. A bankpénztárban felvett pénzösszeg további felhasználása nem ismert – fogalmaz a dokumentum.

    Fotó: Pesti Srácok

    Budai Gyula: Ez elfogadhatatlan

    Budai Gyula szerint érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a nyomozás és az egész Czeglédy Csaba és társai ellen folytatott eljárás azt a nem elhanyagolható kérdést, hogy hová lett a pénz – csak mert egy politikai szál esetleg nekik kényelmetlen lenne – egyáltalán nem vizsgálta érdemben.

    A PestiSrácok.hu megkereste Budai Gyulát, a korábban elszámoltatásért felelős kormánypárti politikus kérdésünkre úgy fogalmazott, érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a nyomozás, és az egész, a Czeglédy Csaba és társai ellen folytatott eljárás azt a nem elhanyagolható kérdést, hogy hová lett a pénz – csak mert egy politikai szál esetleg nekik kényelmetlen lenne – egyáltalán nem vizsgálta érdemben.

    Az eredeti cikket ITT érheti el.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.