Minden eddiginél több támogatást kaptak a családok az iskolakezdéshez

Az 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló ingyenes tankönyveket kapott, jövőre pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz.

Forrás: MTI2019. 09. 03. 10:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára felidézte, idén az 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló ingyenes tankönyveket kapott, jövőre pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz. Ezzel jövőre az ideinél is nagyobb lesz a támogatás mértéke – emelte ki.

Maruzsa Zoltán elmondta, hétfőn 1,2 millió iskolás kezdte meg a tanévet, amelynek semmilyen akadálya nem volt, a felújítások ugyanis mindenhol időben véget értek.

Az idei tanévben több jogszabály is változott, például a magántanulói státuszról az egységes mechanizmus érdekében az Oktatási Hivatal dönt, és mélyebben ellenőrzik a három- és a hatéves gyerekek óvoda- és iskolakezdését, annak esetleges elhalasztását is – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán azt is elmondta, hogy évek óta 170 ezer pedagógus van Magyarországon. Ez véleménye szerint elég, tehát feladat nem marad ellátatlanul, ugyanakkor egy adott településen a megfelelő szaktanár pótlása nehézséget okozhat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.