Mintegy egymilliárd forintnyi áfát csalt el egy nő

A bíróság egy hónapra elrendelte egy nő letartóztatását, aki mintegy egymilliárd forintnyi áfát csalt el – közölte a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 11. 22. 16:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint Sz. A. bűnszervezetet hozott létre, hogy az Európai Unió egyik tagállamából beszerzett különböző élelmiszeripari termékek (főként cukor és étolaj) után felmerülő áfa megfizetése nélkül tudják ezen termékeket továbbértékesíteni.

A gyanúsított által létrehozott bűnszervezet a közösségen belüli beszerzés után keletkező áfa fizetési kötelezettségének nem tett eleget, így a 2018-tól kezdődően 940 millió 576 ezer forint vagyoni hátrányt okozott.

A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette: tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné. Miután a gyanúsítottal szemben ugyanilyen bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, így tartani lehet attól is, hogy a terhére rótt bűncselekményt folytatná.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges – írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.