Molnár és Őrsi is magára ismert

Először az MSZP pártigazgatója, budapesti elnöke, Molnár Zsolt, majd a II. kerület frissen megválasztott szocialista polgármestere, Őrsi Gergely is elismerte, hogy őket zsarolja az „angyal ügyvédje” nevű blog, amelynek állításait viszont határozottan visszautasították. Molnár feljelentést is tett, szerinte ugyanis egyértelmű, hogy a párt egykori munkatársa, az Egyenlítő blog alapítója, Németh Gábor áll a blog mögött. Németh tagad, és rágalmazás miatt ugyancsak jogi lépéseket ígér.

Bákonyi Ádám
2019. 12. 10. 12:09
null
Az MSZP pártigazgatója azt ígérte, hogy egy tanú is igazolja majd az általa elmondottakat Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nincs eltitkolt lakásom, nem drogoztam soha, nem vettem részt drogos orgiákon” – mondta Molnár Zsolt az ATV tegnap reggeli műsorában, amikor elismerte, hogy őt zsarolta meg az „angyal ügyvédje” nevű blog.

A Magyar Nemzet is beszámolt róla: az oldal kilátásba helyezte, hogy ha év végéig nem vonulnak ki a közéletből, akkor leleplezi azt a frissen megválasztott ellenzéki budapesti polgármestert és pártjának egyik vezetőjét, akik rendszeresen drogos szexpartikon vesznek részt egy eltitkolt pesti luxuslakásban. Az MSZP pártigazgatója, budapesti elnöke hangoztatta: nem a beígért ellenzéki Borkai-ügyről, hanem egy mocskos zsarolásról van szó, ráadásul tudja is, hogy ki áll mögötte, akit az adás után fel is jelent. Bár nevet nem mondott, a műsorvezető kérdésére nem cáfolta, hogy Né­meth Gáborra, az Egyenlítő blog egykori szerkesztő-alapítójára utal, aki évekkel ezelőtt az MSZP-nek dolgozott és akinek már korábban is volt büntetőügye. A pártigazgató szerint a zsaroló milliós értékben akart pénzt kicsikarni, történetét pedig úgy akarta hitelessé tenni, hogy abba belekevert egy fiatal polgármestert, akit a stúdióban nem akart megnevezni.

Nem sokkal később viszont Őrsi Gergely, a II. kerület frissen megválasztott szocia­lista vezetője közösségi oldalán videóban jelentette be, hogy Molnár mellett őt zsarolta meg az „angyal ügyvédje”. „Egy politikus nem lehet zsarolható, én nem vagyok zsarolható, és zsarolóknak soha nem fogok engedni” – mondta a videóban. Hangsúlyozta: neki elfogadhatatlan, hogy alaptalan, nemtelen, a családját is érintő vádaskodások érjék az elkövetkezendő időszakban, melyek ellen a leghatározottabban fel fog lépni. „Különböző csatornákon keresztül arról jutottak el hozzánk hírek, hogy lejáratási kísérletet terveznek, amennyiben nem teljesítem a zsarolók követeléseit. A zsarolók célja többek között az is, hogy a kerület közéletének javítása és valódi problémák elhárítása helyett valótlanságok tisztázásával teljenek a napok” – írta a videóhoz Őrsi.

– Az elkövetőt megnevezve, bizonyítékaimat átadva tettem feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Molnár Zsolt. Közlése szerint Németh az önkormányzati választás után próbálkozott a zsarolással, ám csak az utóbbi hetekben derült ki neki, hogy nem egy „béna próbálkozásról”, hanem komoly bűncselekményről van szó, amit például elektronikus üzenetekkel is tud bizonyítani. Lapunk kérdésére, hogy szerinte mégis mivel és miért pont Őrsi Gergellyel közösen zsarolták, azt mondta: magával a sejtetéssel, hírbe hozással próbálták presszionálni őket, Őrsit pedig azért keverhették bele az ügybe, mert fiatal, meglepetésszerűen megválasztott polgármesterként hihetőbb lett volna, hogy drogos szexpartikon vesz részt.

Az MSZP pártigazgatója azt ígérte, hogy egy tanú is igazolja majd az általa elmondottakat
Fotó: Havran Zoltán

Saját személyéről úgy vélekedett: a zsaroló azt remélhette, hogy az MSZP egyik vezető politikusaként ő inkább elő tudja teremteni a követelt pénzt. Molnár megismételte: semmi nem igaz az „angyal ügyvédje” állításaiból, ezért is tehette meg, hogy önszántából, élő adásban cáfolta azokat. Sőt hamarosan egy olyan tanú is igazolhatja az általa elmondottakat, aki személyesen tárgyalt a zsarolóval, s akivel ő maga csak elektronikus úton érintkezett – tette hozzá.

„Nincs közöm a bloghoz, azaz de, olvastam” – fogalmazott az Index megkeresésére Németh Gábor. Állítása szerint Molnár Zsolt embere az elmúlt időszakban három állásajánlatot tett neki, ebből kettőnek írásos nyoma van. „Ezeket visszautasítottam azzal, hogy nincs az a pénz, amiért nekik dolgozzak újra. Közben megjelentek cikkeim a régi-új blogomon is. Nyilván emiatt próbál az én hátamon kimászni a saját problémái gödréből. De ez minden, csak nem zsarolás” – magyarázta Németh, aki nem tagadta, hogy hallott azokról történetekről, amiket az „angyal ügyvédje” blog vélelmez.

„Aki belpolos újságíró-publicista, az hall ezt-azt. De csak pletykákat, így ezeket felelős újságíróként nem írom le. Nyilván ön is ismer pletykákat, amiket nem ír le nyilvánosan” – fejtegette Németh. Azt állítja, hogy az utóbbi időben nem beszélt Molnár Zsolttal, mint mondta, vele „csak annyit chateltünk, hogy nem tudok neki dolgozni. És nem is akarok. Kérjék, hogy mutassa meg a chateléseinket, de eredetiben!” Németh Gábor a Népszavának arról is beszélt, hogy rágalmazás miatt maga is jogi lépéseket tesz Molnár ellen.

Egy kacskaringós karrier

Németh Gábor évekig dolgozott az MSZP-nek, az általa alapított Egyenlítő nevű blogot a párt szolgálatába állítva, ami leginkább a szocialisták ellenségeinek támadását, lejáratását jelentette. A gyümölcsöző kapcsolat 2014-ben romlott meg, amikor elmondása szerint az MSZP egyes vezetői olyan kérésekkel keresték meg, amelyeket nem teljesített, ezután pedig ahelyett, hogy megvették volna a blogját, egysze­rűen ellopták. Erről az Átlátszónak korábban azt mondta: miután főszerkesztőként nem teljesítette az ominózus kéréseket, egyik bloggertársa, Csanádi Dávid, az Mszp.hu volt szerkesztője megkereste, hogy Velez Árpád pártigazgató érdeklődik, megvehetnék-e a blogot. Németh jelezte, hogy 35 millió forintért igen. Másnap Csanádi Dávid bevonta hozzáféréseit, majd közölte, hogy beszéljen az ügyvédjével, ha valamilyen problémája van. Ez az ügyvéd, azaz Csanádi ügyvédje Czeglédy Csaba volt – állította. Németh később a Fidesz mellé állt, elismerve, hogy pénzért többször hazudott az MSZP bizonyos vezetői kérésének megfelelően. Némethről egyébként még a Magyar Nemzet írta meg, hogy 2009-ben jogerősen két és fél év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték bankkártyával való visszaélés miatt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.