Molnár Gyula elárulta: színjáték a baloldali előválasztás

Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc pártelnökök a tudta nélkül írták alá a róla szóló megállapodást.

Magyar Nemzet
Forrás: ATV.hu2021. 06. 22. 12:27
Karácsony Gergely; Gyurcsány Ferenc; Molnár Gyula
Molnár Gyula, Karácsony Gergely ls Gyurcsány Ferenc Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt MSZP-elnök, Molnár Gyula párttagságát nemrég felfüggesztette pártja vezetése. A hivatkozási alap az volt, hogy Molnár jelezte, ha ismét megnyeri jövőre XI. kerületi központú választókörzetét, a DK frakciójába ül be 2022-ben.

Az alapállás hibás, ez nem az én kérésem volt

– mondta el Molnár Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki szerint nem igaz, amit az MSZP elnöke, Tóth Bertalan állít, vagyis hogy ő szeretett volna átmenni a DK-ba.

Megjegyezte, hogy

Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc pártelnökök a tudta nélkül írták alá azt a megállapodást, amivel őt átadták a DK-nak.

A megállapodás szerinte annak ellentételezése volt, hogy Hiller István és Komjáthi Imre mögé beállt a DK Pesterzsébeten, illetve Csepelen, ezért cserében őt adták át a DK-nak.

Arról meg végképp nem volt szó, hogy ezért felfüggesztik a tagságát az MSZP-ben

– tette hozzá az ATV Egyenes beszédnek adott interjújában.

Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (balról jobbra) Budapesten, a Vértanúk terén, 2017-ben
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Molnár Gyula beszélt arról is, hogy nem áll félre, az utolsó percig harcolni fog az igazáért az MSZP-ben.

Lapunk korábban részletesen beszámolt arról, hogy egyre-másra veszíti el az MSZP fajsúlyosabb politikusait, akik sorra a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíciónál landolnak. Molnár Gyula után Szakács László, a szocialisták korábbi baranyai jelöltje is DK-s színekben indul.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.