Egymásnak feszül a Momentum és a DK a baloldal vezetéséért

Egyre erősödik a baloldali belharc. A Momentum és a DK látszólag a gödi önkormányzati konfliktus miatt rúgta össze a port, de minden bizonnyal már az ellenzéki összefogás részleteit szabályozó tárgyalásaikra igyekeznek megerősíteni pozícióikat. Ezt támasztja alá az is, hogy Fekete-Győr András tegnap Gyurcsány Ferencet kritizáló bejegyzéssel szólította meg a DK szimpatizánsait.

Magyar Nemzet
2020. 08. 06. 18:54
null
Gyurcsány Ferenc Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nagyon rossz irányba mennek a dolgok Gödön. De nemcsak ott. Ami helyi önkormányzati konfliktusnak indult, mára a két legnagyobb ellenzéki párt közötti értelmetlen, nyilvánosság előtt folytatott politikai háborúskodássá fajult. Manipuláció, hamisítás, pártból való kizárás követelése – elhangzott itt már szinte minden. Közben a Fidesz nevet a markába – írta Niedermüller Péter, a DK politikusa szerdán a Facebookon. Mint ismert, a két legerősebb baloldali párt eredetileg Balogh Csaba momentumos gödi polgármester személye miatt rúgta össze a port, akinek vezetői módszereit a többi ellenzéki párt helyi képviselője kritizálja.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere (Fotó: Havran Zoltán)

Niedermüller Péter szerint ha ennek kapcsán a DK és a Momentum tovább folytatja egymás csepülését és az egymásra mutogatást, annak minden politikai hasznát a Fidesz fogja learatni. – A DK-nak nem a Momentum az ellenfele, és a Momentumnak nem a DK az ellenfele. Mi ugyanazon a térfélen játszunk, és ezért semmi értelme egymás rugdosásának – fogalmazott Niedermüller Péter, aki azt szeretné, hogy saját pártja és a Momentum mutassák meg, más politikai kultúrát képviselnek, mint a Fidesz, képesek egymással szót érteni, és közösen, együtt kormányozni.

Csütörtökön Fekete-Győr András, a Momentum elnöke hosszú Facebook-bejegyzésben reagált a gödi helyzetre. Írásában látszólag békülékenyen a DK szimpatizánsaihoz szólt, de közben kevéssé burkolt támadást is intézett Gyurcsány Ferenc és pártja ellen. Azt írta: a DK szimpatizánsai fontosabbak neki, mint Gyurcsány Ferenc, mert nekik nincsenek pitiáner pártpolitikai érdekeik.

– Olyan magyarokat ismertünk meg bennetek, akik hisznek a feltétel nélküli összefogásban azért, hogy Orbán Viktor kisebbségi komplexusos rendszerét a történelem szemétdombjára száműzzétek – próbált hízelegni Fekete-Győr András a DK szavazóinak, és feltehetőleg a radikálisabbak kedvéért azt is hozzátette: – A fejétől bűzlik a hal, nekünk pedig feltett szándékunk, hogy a bűzlő, rothadó fejet levágjuk és a szemétbe hajítsuk.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (Forrás: Facebook)

Ezután a Momentum elnöke kifejtette: Balogh Csabának vannak tévedései és hibái, de Gyurcsány Ferencnek is voltak. Miután felvilágosította a DK-szavazókat pártelnökük esendőségéről, hozzátette: a manipuláció és a pitiáner pozíciópolitizálás meghaladandó eszközök a jövő Magyarországában.

Nem maradt el a DK viszontválasza sem. Rónai Sándor, a párt politikusa azt írta egy Fekete-Győr Andrásnak címzett bejegyzésében: a Momentum azt igyekszik elhitetni, hogy Gödön országos, nagy törés van az ellenzéki pártok között, holott ez nem igaz. Ezzel az állításával azonban Rónai Sándor párttársa, Niedermüller Péter egy nappal korábbi állítását is cáfolta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.