Most az emberi élet védelmével kell foglalkozni

Kocsis Máté hangsúlyozta: bízik abban, hogy az ellenzéki pártok is támogatják, hogy az Országgyűlés kedden megszavazhassa a koronavírussal kapcsolatos törvényjavaslatot.

Forrás: MTI2020. 03. 22. 8:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikai ellentéteket most félre kell tenni, egy üggyel kell foglalkozni, a koronavírus elleni védekezéssel, az emberek egészségének megőrzésével és az emberi élet védelmével – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté hangsúlyozta: bízik abban, hogy az ellenzéki pártok is támogatják, hogy az Országgyűlés kedden megszavazhassa a koronavírussal kapcsolatos törvényjavaslatot. A házszabálytól eltéréshez hétfőn négyötödös támogatásra van szükség.

Elmondta: az igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat megerősíti a kormányzat eddigi intézkedéseit és meghosszabbítja a március 11-én 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet. A veszélyhelyzet meghosszabbításáról a parlamentnek kell döntenie.

Kocsis Máté szerint ebben a helyzetben a kormány mozgásterét az Országgyűlésnek növelnie kell, meg kell adni minden támogatást a kormány számára, hogy cselekedhessen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.