Müller Cecília: Nem szabad hátradőlni, a vírus még jelen van

Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Forrás: MTI2020. 06. 21. 8:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tiszti főorvos hangsúlyozta: Magyarországon a nagyon sikeres járványkezelésnek köszönhetően a többi országgal összehasonlítva viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt a koronavírus miatt.

Ugyanakkor a vírus nem tűnt el az országból, hiszen még kórházban is ápolnak koronavírusos betegeket – fűzte hozzá.

„Nagyon ébernek kell maradnunk, pontosan követnünk a változásokat, főképpen a nyitással és a felszabadító járványügyi intézkedésekkel” – hangsúlyozta. Az úgynevezett járványügyi egység feladata ezért éppen az lesz, hogy azonnal reagáljon, ha szükséges – tette hozzá. Az egységben népegészségügyi szakemberek, illetve a rendvédelmi szervek, az Állami Egészségügyi Központ, valamint a mentőszolgálat, a kórházparancsnoki rendszerben dolgozók és a fertőtlenítéseket végző honvédek vesznek részt – mondta.

Müller Cecília reményét fejezte ki, hogy az egység bevetésére nem lesz szükség, ugyanakkor – jegyezte meg – még nincs se vakcina, se célzott terápia, amellyel mindenkit meg lehet gyógyítani. Ebben a helyzetben maradnak a „klasszikus” járványügyi intézkedések – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Magyarországon tiszteletre méltó és fegyelmezett kultúra alakult ki a járványügyi szabályok betartása terén, ami hozzájárul a sikeres védekezéshez. Úgy érzi, és ezért hálás is, hogy sikerült együttműködést kialakítani a járvány elleni védekezés irányítói és a lakosság között. „Csak így, együtt tudtuk ezt a teljesítményt nyújtani” – hangsúlyozta a tiszti főorvos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.