Nagy hiba járvány idején a bérkerékpárrendszer leállítása

Több mint 85 biciklivel tiltakoztak a budapesti bringások a Bubi bezárása ellen a BKK székházánál.

Végh Attila
Forrás: facebook2020. 11. 30. 10:46
Bubi akció
Forrás: facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Kerékpárosklub felhívására vasárnap este – a járványveszélyre vonatkozó jogszabályokat betartva gyülekezésmentes akcióként, szigorúan egyenként érkezve – több mint 85 Bubit (bérkerékpárt) lakatoltak a BKK székháza elé, tiltakozva a közbringarendszer hétfői bezárása miatt. A civil szervezet Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott álláspontja szerint támogatják ugyan a városvezetés döntését, hogy ideje felújítani a Bubi-rendszert, de rossznak tartják az időzítést. A járvány idején ugyanis nem jó megszüntetni az egyetlen olyan egyéni közlekedési lehetőséget, ami a környezetet sem terheli.

Fotó: Facebook

A kerékpárbérlési rendszer szükségtelenül hosszú leállása ugyanis elveszi az egészséges közlekedés lehetőségét azoktól, akik Bubival kerülték volna el a fertőzésveszélyt – üzente az akcióval a Kerékpárosklub. A Bubi minden hibája ellenére újra népszerű lett idén, a járvány miatt és a tavasszal bevezetett olcsó, online regisztrációnak köszönhetően. A BKK a tavaly téli használati adatokra hivatkozva nem üzemelteti tovább a rendszert, de ez az érv az idei trendek fényében csak egy feltételezés. Idén 51-ről 57 százalékra nőtt a kerékpározó budapestiek aránya, még novemberben is többen bicikliztek a 2019-es év hasonló időszakban mért adataihoz képest. A kerékpárosok hozzátették, biztosak abban, hogy sokan bubiznának télen is, amikor az időjárás és az útviszonyok ezt lehetővé teszik.

A Kerékpárosklub javaslatot is tett a tiltakozással arra, milyen lehetne az új, a kerékpárosok, a budapestiek életét, közlekedését valóban segítő kerékpárbérlési rendszer. Olyan új közbringarendszer kiépítését ajánlják, ami BKK-bérlettel is használható, és a mostaninál sokkal könnyebb biciklikkel van felszerelve. A kerékpárokhoz értő aktivisták szerint keményebb kerekű, jobban karbantartott biciklikre lenne szükség, ráadásul nagyobb reklámot kellene kapnia a környezetkímélő közlekedési lehetőségeknek. A Kerékpárosklub ezt azzal egészítette ki, hogy sűrűbben elhelyezett állomásokkal, bringabarát úthálózattal is fejleszteni kell a rendszert, utóbbin pedig nem a körúti, felfestett kerékpárossávokat értették. A Kerékpárosklub felmérése szerint a budapestiek fele bubizna, ha – a BKK többi közlekedési eszközéhez hasonlóan – a közbringát is BKK-bérlettel lehetne igénybe venni.

Fotó: Facebook

Leállt a rendszer

Leállt a Mol Bubi-rendszer november 29-én vasárnap 23:59-kor, hétfőtől nem lehet kerékpárt felvenni a 158 gyűjtőállomás egyikén sem – közölte a Budapesti Közlekedési Központ azzal, hogy a közbringarendszert tavaszra megújítják.

A 2014-ben 1100 almazöld kerékpárral és 76 gyűjtőállomással indult közbringarendszer ma 2071 kerékpárral és 158 gyűjtőállomással működik. Hat év alatt mintegy hárommilliószor utaztak a közbringákkal, összesen körülbelül 6 millió kilométert tekerve. A koronavírus-járvány miatt száz forintra mérsékelt havidíjnak és az online regisztrációnak köszönhetően az idén sok új utazó vette igénybe a Mol Bubit, az ügyfelek száma 2020-ban a turisták idei elmaradása ellenére is átlépte a százezret. A BKK szerint az elmúlt hat évben a Mol Bubival közlekedők körülbelül egymillió kilogrammnyi szén-dioxid kibocsátásától óvták meg Budapestet, a közbringarendszer ezalatt egymilliárd forint társadalmi hasznot termelt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.