Nagyon népszerű a faluprogram

Nagyon komoly érdeklődés kísérte a Magyar falu program eddig lezárult öt pályázatát, ami azt bizonyítja, hogy a támogatott célok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Ezt támasztja alá az is, hogy összesen 2090 önkormányzati és 985 egyházközösségi regisztráció érkezett be május végéig. A jövő évi tervezett költségvetés továbbra is kiemelten kezelné a programot.

2019. 06. 01. 6:50
null
Egyházi ingatlanok felújítására is jut a keretösszegből Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május közepén és végén zárult le a beadási határidő a Magyar falu program eddig meghirdetett öt pályázatánál, az első két csomagot még februárban írták ki. Mint emlékezetes, az első két pályázattal három-három tevékenységi körhöz lehet támogatást kapni. Az egyházi közösségek, települések 15 millió forintig pályázhattak az ingatlanok felújítására, hogy közösségi tereket hozzanak létre. Az ingatlanok programokkal megtöltéséhez ötmillió forintot lehet elnyerni, további hárommillió forintot pedig olyan világi személy – 12 hónapon át tartó – alkalmazásához, aki a programokat szervezi. Ezek a pályázatok május 15-én lezárultak.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos lapunkat arról tájékoztatta, hogy a helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére összesen 949 kérelmet nyújtottak be, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 14,2 milliárd forintot. Ennél a csomagnál a keretösszeg hétmilliárd forint.

– A nemzeti és helyi identitástudat erősítésére kiírt pályázatra 1216 kérelem érkezett be, a települések csaknem 18,2 milliárd forint támogatást kértek összesen. Itt is óriási volt az érdeklődés, hiszen a keretösszeg hatmilliárd forint – fogalmazott Gyopáros Alpár.

Ami a részleteket illeti, az egyházak 757 pályázatot felújításra, 601-et eszközbeszerzésre, illetve programszervezésre, 396-ot pedig közösségszervező bérigényére adtak be. A települési önkormányzatoktól beérkező 1216 kérelemnél 1015-öt felújításra, 741-et eszközbeszerzésre és programszervezésre, míg 535-öt közösségszervező bérigényére nyújtottak be. A részszámok összege lényegesen nagyobb, mint a kérelmek száma, mivel a beadványok többségében két, akár három elem is szerepel.

Egyházi ingatlanok felújítására is jut a keretösszegből
Fotó: Mirkó István

Gyopáros Alpár arra is kitért, hogy az orvosi alapellátáshoz kapcsolódó három pályázatnál is elkészült az összesítés. E szerint orvosi rendelő fejlesztésére 385, eszközbeszerzésre pedig 839 kérelmet adtak be. A két elemre négy-, illetve kétmilliárd forint a keretösszeg, de e pályázatok esetében is óriási érdeklődést tapasztaltak, mert csak az orvosi rendelők felújítására 11 milliárd forintot meghaladó igényt nyújtottak be.

– Az orvosi szolgálati ház építését támogató programban a rendelkezésre álló keretösszeg ötmilliárd forint. E pályázatnál nem határoztunk meg benyújtási határidőt, tehát folyamatosan lehet beadni a támogatási igényeket. Eddig hat kérelem érkezett be, de további tizenöt beadványt éppen feltöltenek – ismertette a kormánybiztos.

Ami a támogatások kifizetését illeti, a pályázatok lezárását követően hatvan napon belül elbírálják a kérelmeket, majd a támogató okiratok elkészülte után további öt napon belül az összegeket is szeretnék elutalni.

– Az átlátható, egyszerű benyújtási felülettel, illetve a gyors és célorientált pályázati rendszerrel az volt a célunk, hogy az ötezer fő alatti településeknek új perspektívákat nyújtsunk. A visszajelzések és a statisztikák alapján ebbéli törekvéseinket szerencsére siker koronázza – fogalmazott Gyopáros Alpár. Szavai szerint a jövő évi pályázati kiírások összeállításánál természetesen figyelemmel lesznek azokra a célokra, amelyekre idén jelentős többletforrásigény jelentkezett.

– Az azonban világosan látszik, hogy a meghirdetett pályázati felhívások a kistelepülések valós igényeire reagálnak, s a kormánynak ez volt a célja, amikor a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése érdekében összeállította a Magyar falu program koncepcióját – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.