Nagyvadakat fogtak a rendőrség felderítői

Fagyasztóban, konyhaszekrényben, fürdőszobában, fehérneműk közt is volt drog a lipótvárosi lakásban.

Végh Attila
Forrás: police.hu2020. 10. 12. 13:27
100 milliós drogfogás tabletták
Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy XIII. kerületi bérelt lakásban pihentette, keverte a drogot egy fiatal pár. Ők máshol laktak, ott a drograktár volt, valamint egy tablettákat préselő gép a nappaliban. Ebből akartak meggazdagodni, a feketepiacon százmillió forintnál is többet ért volna a kábítószerkészlet. A bíróság október 11-én letartóztatta a harmincas éveik elején járó drogkereskedőket, hosszú börtönévekre számíthatnak.

A rendőrség bűnügyi felderítői az utóbbi hónapok elfogásai közben jutottak olyan információkhoz, hogy az utcai elosztók, a drogos ranglétra kisebb halai, lakásokon, szórakozóhelyeken árusító elosztók egy olyan helyi, budapesti beszerzőtől veszik a kábítószereket, akik nagyobb tételben dolgoznak, azonnal ki tudják elégíteni vevőik kívánságait. A nyáron Budapest bulinegyedében tartott drograzziák során történt lefoglalások alapján is azt feltételezték, hogy egy helyről, egy forrásból származik a különböző dealereknél talált anyag. A felderítők egy raktárról is hallottak híreket a budapesti éjszakában, állítólag egy fiatal pár az, aki bármilyen drogból képes bármekkora mennyiséget akár órákon belül leszállítani. Ez azt jelentette, a raktár – vagy ahogyan a drogosnyelven nevezik: a depó – valahol Budapest belvárosában lehet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ennek a tárolóhelynek az azonosítására összpontosította az erejét. Kiderítették: egy lakásról lehet szó, a pesti oldalon, a Margit híd közelében. Október 8-ára sikerült annyi információt összegyűjteni, hogy a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozóival együtt házkutatást rendeltek el egy bérelt újlipótvárosi lakásban, ahol a depót sejtették.

Fotó: Police.hu

Az információk jók voltak, a lakás tele volt kábítószerrel, volt drog a fagyasztóban, a konyhaszekrényben, a fehérneműk között, a fürdőszobában, bevásárlótáskában is. A nyomozók a házkutatás során csaknem 28 kilogramm marihuánát, hat kilogramm amfetamint, egy kilogramm kokaint és másfél kilogramm MDMA-t – amfetamintartalmú ecstasy tablettát –, továbbá kábítószer előállításához, adagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket, mérőedényeket, keverőket, adagolókat találtak. A nappaliban volt egy présgép is, ezzel a bekevert anyagból saját kezűleg állították elő a tablettákat.

Fotó: Police.hu

A kábítószert a gyanú szerint a 33 éves K. Viktor párjával közösen árulta. A férfi és társa, a 34 éves F. Claudia nem a ebben a lakásában laktak, csak a közös drogbizniszük miatt bérelték. A Magyar Nemzet információi szerint saját lakásukban egyetlen porszemnyi drog sem volt, úgy ismerték ott őket, mint sikeres, tisztességes, szerény vállalkozókat, a szomszédoknak fogalmuk sem volt arról, mivel üzletelnek.

A felderítő főosztály nyomozói akkor ütöttek rajta a drograktár üzemeltetőin, amikor autójukkal a bérelt lakás előtti parkolóhoz érkeztek és egy újabb megrendelést akartak összeállítani. A BRFK nyomozói K. Viktort és F. Claudiát kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Lapunk értesülései szerint a lefoglalt drog feketepiaci értéke meghaladta a százmillió forintot. A Balotai Attila rendőr ezredes által irányított nyomozó csapat azt is vizsgálja: a páros hol, hogyan és honnan szerezhetett be ekkora mennyiségű kábítószert, honnan volt erre tőkéjük, van-e még szereplője a kábítószerbiznisznek, illetve hogy kiknek mekkora mennyiséget adtak el a bérelt lakásban kialakított raktárukból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.