Naponta több mint száz migráns próbálkozik a bejutással

A műszaki határzár mellett a zöldhatáron és az ország belsejében is folyamatosak a mélységi ellenőrzések.

Végh Attila
Forrás: police.hu2020. 07. 10. 15:33
null
Dusnok elfogás Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két nap alatt a csongrádi határszakaszon 73, a kiskun zöldhatár mentén 192, a kelebiai vasúti határátkelőhelyen 12, a tompai kamionok alvázáról, rakományából 48 illegális bevándorlót fogtak el és irányítottak vissza Szerbiába a magyar határrendészek. Békésben, a román határszakaszon öt határsértőt adtak át az aradi rendőröknek. A mélységi ellenőrzés is működött: Sopron környékén 16, Somogy megyében három, Vas megyében pedig kilenc migránst fogtak el. A rendőrök július 6-a és 9-e között hét embercsempészt is lebuktattak, akik összesen 35 külföldinek segítettek a határsértésben. A 406 határsértőből a legnagyobb gyalogoscsoport 18 fős volt, az embercsempészeknél egy 11 szírt szállító szerb férfi állította be a két nap csúcsát. A bűnügyi felderítés szerint egy-egy szakaszon az embercsempészek egyszerre több csoportot is útnak indítanak 5-10 perces különbséggel. Arra számítanak, hogy míg a rendőrök 2-3 csoportot elfognak, a negyedik transzport átjut, ám őket az ország belsejében sikerült utolérni. Az Országos Rendőr-főkapitányság által elrendelt fokozott ellenőrzés egyelőre hatékony, de ha tovább nő a migrációs nyomás, még több rendőr kell a határra, a mélységi ellenőrző pontokra.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei július 6-án reggel egy szerb rendszámú autót akartak igazoltatni Szeged külterületén. A jármű vezetője nagy sebességgel el akart menekülni, de egy közúti közlekedési táblának hajtott, az autó elakadt. A sofőrön kívül a személyautóban megbújva hat férfit találtak, egyikük palesztin, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat. A rendőrök a gépkocsit vezető szerb állampolgárságú férfit a határrendészeti kirendeltségre előállították, embercsempészés gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A migránsokat a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Embercsempészet
Fotó: police.hu

A gárdonyi rendőrkapitányság munkatársainak a NAV ellenőrei szóltak, hogy gyanús furgont láttak július 6-án az M7-es autópálya pákozdi pihenőjében. Egy román járművet ellenőriztek, mert felmerült a gyanú, hogy migránsokat szállít. A kisteherautót vezető román nő nem tudott észszerű magyarázatot adni arra, hogy miért tartózkodik tizenegy – magát iráni, valamint afgán állampolgárnak valló – férfi a járműben illetve annak környékén a parkolóban. A rendőrök előállították őket, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a román sofőr ellen embercsempészés bűntett miatt indított büntetőeljárást.

Szintén július 6-án Dusnok belterületén a kalocsai járőrök egy személyautót állítottak meg gyorshajtás miatt. A magyar rendszámú, bérelt Toyotában egy német útlevéllel rendelkező sofőr és hat férfi utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat. A sofőrt embercsempészés miatt elfogták, a migránsokat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság migrációs ügyek osztályának munkatársai hallgatták ki, majd visszaküldték őket Szerbiába. Aznap este a rendőrök megállítottak egy ukrán férfi által vezetett lengyel autót az M1-es autópályán. A járműben négy külföldi ült, akik szír állampolgárnak vallották magukat; egyiküknek sem voltak iratai. Az ukrán embercsempészt és utasait is őrizetbe vették.

A somogyi járőrök július 7-én Somogyudvarhelyen ellenőriztek egy cseh rendszámú személygépkocsit, melyet egy vietnami sofőr vezetett. A férfi két ismerősével kívánt Németországba utazni úgy, hogy honfitársainak nem volt érvényes európai uniós vízuma. A sofőrt előállították a nagyatádi rendőrkapitányságra, ahol folyamatban van az elszámoltatása embercsempészésre irányuló előkészület megalapozott gyanúja miatt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályának információi alapján július 7-én állítottak meg egy szlovák gépkocsit az M1-es autópálya bábolnai pihenőhelynél. Az autót egy szlovák férfi vezette, vele utazott öt külföldi is, akik szír állampolgárnak vallották magukat, A szlovák sofőrt embercsempészés gyanújával hallgatják ki a rendőrök.

Július 7-én ötvenéves román férfit fogtak el a csengersimai határnál, aki egy Angliában körözött lopott quadot akart kicsempészni az országból. A bűnügyi felderítés szerint a lopott terepjárót a magyar–ukrán–román határ embercsempészeinek szánhatták, akik a zöldhatáron átsétáltatott csoportokat biztosították volna a járművel.

Röszkénél akart hazatérni július 8-án kora hajnalban egy magyar férfi a családjával, az ellenőrzéskor azt mondta, felesége és gyermekei alszanak a kocsiban. A határrendészek észrevették, hogy hátul egy férfi is ül, aki túl idős ahhoz, hogy a 32 éves sofőr fia legyen. Egy koszovói polgár volt az utas, akinek nem volt sem magyar, sem európai vízuma. A magyar férfi ellen embercsempészet gyanúja miatt eljárás indult.

Soproni elfogás
Fotó: Police.hu

Július 8-án már be is fejezték a nyomozást egy 39 éves budapesti férfi ellen, aki három szír migránssal június 30-án hajnalban fogtak el Sopron közelében a KRNNI nyomozói. A szíreket azóta kitoloncolták az országból, a pesti embercsempész ellen folyó nyomozást július 9-én befejezték. A férfi a jövő héten már a gyorsított eljárásban a Győri Törvényszék előtt tehet vallomást. Az embercsempészés elkövetője alapesetben egytől öt évig terjedő börtönt kockáztat, de akár tizenöt évig is ülhet a rácsok mögött.

Az illegális bevándorlás a járvány terjedését is gyorsíthatja

Gyorsíthatják a koronavírus terjedését Európában az illegális bevándorlók. Ezt az állítást Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette péntek reggeli, a Kossuth rádióban, a koronavírus-helyzetről adott adott interjújában, kijelentve: Magyarország rendben van, a veszély a behurcolás. A vírus külföldről történő beérkezése elleni védekezésről a napokban készít tervet az operatív törzs. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, a migránsok az elmúlt hónapokban zárt közösségben voltak, ezért könnyebben terjedt közöttük a vírus. A bevándorlók a balkáni útvonalon akár öt országot is átlépnek egy-két hét alatt, ezért rövid időn belül több országba is behordhatják a kórt. A koronavírus-járvány miatt a bevándorlók több hónapig várakoztak a balkáni országok határainál, az utóbbi időben, a korlátozó rendelkezések lazítása után sokkal nagyobb lendülettel próbálnak meg bejutni Európába, a magyar rendőröknek is rengeteg gondot okozva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.