Negyvenezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Magyarországra

Csütörtökön, a háziorvosok bevonásával elkezdődik a regisztrált szépkorúak oltása. Az is megkapja a vakcinát, akit az első körben nem hívtak be – tudatta az országos oltási munkacsoport vezetője. György István beszámolt róla, hogy a tervek szerint országszerte 7300 oltóponton fog megvalósulni az oltási terv végrehajtása. Az országos tiszti főorvos pedig arról beszélt, hogy az oltási sorrendet az életkor és a krónikus betegségek figyelembevételével készítik el.

Veres László István
2021. 02. 02. 13:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségügyi dolgozók mintegy 93 százalékát már beoltották, a többiek a kórházi oltópontokon továbbra is jelentkezhetnek a vakcináért – közölte az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszámolt róla, hogy január 7-e óta összesen 1875 bentlakásos szociális intézményben jártak az oltócsoportok, és több mint 82 ezer embert beoltottak, így a legveszélyeztetettebbek körében kialakulhat a védettség. 64 helyszínen azonban a bentlakók koronavírus-fertőzöttsége miatt el kellett halasztani az immunizációt, de később ezekre a helyszínekre is eljutnak.

– Újabb fontos szakaszhoz érkeztünk, csütörtökön indul a regisztrált 89 év felettiek oltása, a rendelkezésre álló vakcinamennyiség függvényében – hangsúlyozta az országos oltási munkacsoport vezetője, kitérve rá, hogy mivel a múlt héten kevesebb szérum érkezett hazánkba, újra kellett tervezni az e heti oltási programot.

Elmondta, hogy 1080 háziorvosi praxisnak kell kiválasztania hat-hat személyt a legidősebb pácienseik közül, akiket vagy a betegszállítók vagy a család segítségével az oltóközpontokra kell vinni. Az oltandók körét a doktoroknak eljuttatott lista alapján, de orvosszakmai szempontokat figyelembe véve kell meghatározni.

György István reményének adott hangot, hogy már a jövő héten újabb oltóanyag-szállítmányok érkeznek, majd felhívta a figyelmet, hogy azok se aggódjanak, akiket most nem hívtak be oltásra, mert mindenki sorra fog kerülni.

– A jelenlegi lista a regisztráció sorrendjének megfelelően készült, így aki később jelentkezett, az később, de mindenképpen be lesz oltva – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a tervek szerint országszerte 7300 oltóponton fog megvalósulni az oltási terv végrehajtása.

Kedvezőek a hazai adatok

Továbbra is kedvezően alakulnak a hazai járványügyi adatok, az előző 24 órában 578 magyar állampolgár szervezetében mutatták ki a koronavírust, ezzel 369 288-ra nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 78, többségében idős, krónikus beteg, így 12 656-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak a száma. Az elhunytak közt volt két 38 éves, súlyos beteg, a legidősebb áldozat pedig 96 esztendős volt

– közölte Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos hozzátette: jelenleg 3729 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 272-en szorulnak gépi lélegeztetésre. A gyógyultak száma folyamatosan nő, már 268 803 honfitársunk győzte le a betegséget, az aktív fertőzöttek száma pedig 87 829-re csökkent. – Nemzetközi viszonylatban a mutáns vírusok is befolyásolják az adatokat, amelyek a járvány harmadik hullámával fenyegetnek – mondta a szakember. Hozzátette, a Magyarországon elvégzett szennyvízvizsgálatok alapján Debrecenben és Nyíregyházán emelkedik a vírus koncentrációja.

Újabb vakcinaszállítmány érkezett

Müller Cecília bejelentette, hogy összesen 19,6 millió adag vakcinát kötöttünk le előzetesen, a nyugati oltóanyag mellett egymillió orosz, valamint két és fél millió kínai vakcina is érkezik.

– Ma negyvenezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Magyarországra – jelentette be a tiszti főorvos, aki úgy véli: bármely vakcina jó, amely megvéd bennünket a súlyos, akár végzetes kimenetelű megbetegedéstől. Ezért arra biztat mindenkit, hogy éljenek az oltakozás lehetőségével.

Beszélt arról is, hogy az oltási sorrendet a regisztrációt követően az életkor és a krónikus betegségek figyelembevételével készítik el, utóbbit a gyógyszerfelírás alapján határozzák meg. Elmondta, hogy be fogják oltani az idősotthonok azon lakóit is, akik korábban nem kérték az oltást, de már meggondolták magukat. Hozzátette: az idősotthonokban már régen nincs felvételi tilalom, csak a látogatási és az intézményelhagyási tilalom van érvényben. – A járvány kezdete óta arról beszélünk, hogy a magas kockázati csoportba tartozó krónikus betegek számára kifejezetten javasolt az oltás felvétele, azonban az oltó orvos feladata eldönteni, hogy kinek, mikor adja az oltást – húzta alá Müller Cecília.

Sokan nem viselnek maszkot

Gál Kristóf alezredes beszámolt róla, hogy a rendőrök tegnap 213 emberrel szemben léptek fel a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt, így összesen 22 763-ra emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt ez idáig elrendelt intézkedések száma. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy

a kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szórakozóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt tegnap nem volt szükség rendőri intézkedésre.

Tájékoztatása szerint a kijárási tilalommal, illetve a gyülekezések, csoportosulások tilalmával kapcsolatos szabályok megsértése miatt az előző napon 383, a rendelkezés novemberi bevezetése óta pedig összesen 32 746 emberrel szemben intézkedtek. Az alezredes közlése szerint hétfőn 2873 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, így jelenleg 18 030 személyre vonatkozóan van érvényben ilyen korlátozó intézkedés. Közülük 1918-an használják a karanténszabályok betartásának ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos applikációt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.