Nem hagyják magukra a bajba jutott cégeket az önkormányzatok

Hatalmas összeggel, akár több tíz vagy száz millió forinttal segítik a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat a nagyvárosi önkormányzatok a bérletidíj-kedvezményekkel, majd a teljes összeg elengedésével. A települések más módon is a cégek mellé álltak, volt, ahol az építményadót engedték el, máshol mikrohitelprogramot indítottak vagy éppen támogatást adnak a munkahelyek megőrzéséhez és visszaállításához.

2021. 04. 26. 7:45
null
Debrecenben díjmentesen használhatják a közterületet a teraszokat üzemeltetők Fotó: Matey István Forrás: Hajdú Bihari Napló
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több nagyváros már tavaly, a pandémia kitörése után igyekezett segítséget nyújtani a bajba jutott vállalkozásoknak. A nagykanizsai önkormányzat már a koronavírus-járvány miatt elrendelt első veszélyhelyzet idején általános, hetvenszázalékos kedvezményt adott a bérlőknek, és ezzel 18 millió forintot hagyott az érintett vállalkozásoknál. A második veszélyhelyzet ideje alatt a vendéglátósokat érintő először ötven–nyolcvan százalékos önkormányzati mérsékléssel, majd a kormányzati intézkedéssel adott százszázalékos elengedésnek köszönhetően összesen hétmillió forint maradt a válsághelyzetbe került vállalkozóknál.

Vagyis a segítség összege az eddig eltelt egy évben 25 millió forint volt.

– Az első veszélyhelyzet idején a döntés 120 vállalkozást érintett. A második veszélyhelyzet ideje alatt körülbelül tizenöt vendéglátós vagy iskolai büfés kapott segítséget – emelte ki a város önkormányzata. Hozzátették: mind a két veszélyhelyzetes időszakban volt, van egy-egy 25 millió forintos költségvetési keret a mikrovállalkozások megsegítésére, a programban munkahelyek megőrzésére, illetve az esetlegesen megszűnt munkahelyek mielőbbi visszaállítására lehet pályázni.

– A 2021-es költségvetésben is szerepel ez a 25 millió forintos veszélyhelyzeti segítségnyújtási keretösszeg a mikrovállakozásoknak. Ennek köszönhetően munkahelyenként 75 ezer forintos támogatást nyújt az önkormányzat, egy-egy vállalkozás esetében maximum háromszázezer forintig – mutattak rá. A jelenlegi kiírásnál a beérkező pályázatok elbírálása folyamatos egészen a 25 millió forintos keret kimerüléséig. Eddig az első körben 67 egyéni vállalkozó, illetve mikrovállalkozás kapott támogatást 120 munkahely megőrzéséhez kilencmillió forint értékben.

Debrecenben díjmentesen használhatják a közterületet a teraszokat üzemeltetők
Fotó: Hajdó-bihari Napló/Matey István

Ingyenes közterület-használat

A zalaegerszegi önkormányzat az építményadót öt hónapra elengedte a vendéglátósoknak, ami 220 vállalkozást érint a városban, és körülbelül negyvenmilliós segítséget jelentett az érintetteknek. – Az önkormányzati bérleményeket az év végéig ingyen használhatják a válsághelyzettel sújtott vállalkozások, ez a segítség fél évre 11,5 millió forint. Korábban az önkormányzat döntött már az ingyenes közterület-használatról is – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a helyi iparűzési adó felezésével csaknem kilencszázmillió forint maradt a vállalkozásoknál.

Nyíregyháza önkormányzata közvetlenül, illetve saját tulajdonú gazdasági társaságain keresztül bérleti díjkedvezmények, illetve mentesség formájában csaknem 150 gazdasági társaságnak, vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélynek és társadalmi szervezetnek segített a pandémia ideje alatt, 2020 tavaszától kezdődően.

Meghosszabbítják a programot

Az önkormányzati üzleteket bérlő vállalkozóknak Békéscsabán a Vagyonkezelő Zrt. elengedi a bérleti díjat. Becsléseik alapján ez az összeg meghaladja a harmincmillió forintot, és az intézkedés több mint száz vállalkozást érint. – A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet továbbra is jelentős terhet jelent városunk mikro- és kisvállalkozásainak. Fontos, hogy a Békéscsabán működő vállalkozásoknak az önkormányzat a lehetőségeihez mérten segítséget nyújtson.

Ezért a város 2020-ban a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal elindította a Mikrohitel elnevezésű programot.

A helyi gazdaság újraindítása érdekében – közgyűlési hatáskörben – polgármesteri döntést hoztam arról, hogy az önkormányzat az alapítvánnyal mint lebonyolítóval együttműködve meghosszabbítja a programot – közölte lapunkkal Szarvas Péter polgármester.

Segélyalapot hoztak létre

A debreceni önkormányzat a Cívis Ház Zrt.-n keresztül az üzleti bérlőknek nyújtott kedvezményeket. A 2021-ben eddig adott és június 30-ig kalkulált bérletidíj-engedmény várható összege mintegy nettó 220 millió forint. Nem csak a bérletidíj-kedvezményekkel segíti azonban a város a helyi vállalkozásokat. Papp László polgármester egyetért a kormány döntésével, miszerint 2021-ben a felére csökkentik a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. Debrecenben ez 28 ezer adózót érint, és ezeknél a cégeknél 3,7 mil­liárd forint maradt.

– A debreceni önkormányzat a jelenleg hatályban lévő rendelkezése szerint a hajdú-bihari megyeszékhelyen már 2020. november 15. óta díjmentesen használhatják az éttermek, kávézók azokat a közterületeket, ahol teraszokat működtetnek, és ez így lesz december 31-ig. Ezt a kedvezményt az önkormányzat már 2020. április 1-jétől jú­nius 30-ig biztosította a vendéglátó üzleteknek – emelték ki. Debrecen önkormányzata a vállalkozók tevékenységének segítése érdekében 2020-ban meghosszabbította a helyi adók befizetésének határidejét, ötvenszázalékos kedvezményt adott a közterület-foglalási díjakból, kedvezményeket biztosított a városi tulajdonú üzlethelyiségek bérleti díjaiból. A bajba került munkavállalókat, vállalkozókat az önkormányzat a Debrecen Város Segélyalapon keresztül is segíti.

Első körben az állásukat veszítők, illetve vállalkozásukat szüneteltetők, majd a táppénzre kerülők, legutóbb pedig a vendéglátásban, edzőtermekben dolgozók is jogosulttá váltak támogatásra. A jogosultak köre pedig folyamatosan bővül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.