Nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását a kórházakban

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyetértett azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni, és azzal is, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát rögzítő általános szabályozás létrehozására, aminek a kidolgozását a minisztérium megkezdte – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 02. 13. 11:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint az Emmi egyetért az Alapvető Jogok Biztosának a sajtóban kedden megjelent ajánlásaival, amelyeket a kórházi ellátásra szoruló gyermekeket kísérő szülők benntartózkodásának lehetőségeivel kapcsolatban fogalmazott meg.

Hozzátették, az érintett kórházak esetében már eddig is jelentős összeggel támogatták a gyermeküket kísérő hozzátartozók elhelyezését. Jogszabály alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő biztosítja a 14 év alatti gyerekek hozzátartozói, a szoptatós anyák és a fogyatékkal élők kísérői számára a kórházban tartózkodás feltételeit.

2018-ban ezt az ellátást több mint 44 000 hozzátartozó vette igénybe, amire az állam összesen 621 millió forintot költött – írták.

Székely László, az alapvető jogok biztosa keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, módosulhat a gyermekeket kezelő kórházak házirendje, nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását az intézményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.