Nem lesz hosszabb a tanév

Forrás: MTI2020. 04. 02. 13:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította a tanévet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A szaktárca a rémhír terjesztőivel szemben nyomozás megindítását kezdeményezte.

A minisztérium közleményében rögzítette: nem módosul a tavaszi szünet időpontja sem, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek.

A tárca tájékoztatása szerint az emberi erőforrások minisztere a veszélyhelyzetre való tekintettel úgy határozott, hogy a minősítéssel és a tanfelügyelettel kapcsolatos, folyamatban lévő eljárásokat a 2020/2021-es tanévre halasztják, az Oktatási Hivatal valamennyi érintett pedagógust közvetlenül értesíti majd az átütemezésről.

A halasztás érinti a gyakornokok májusban esedékes minősítését is, melyre ugyancsak ősszel kerül sor, így semmiféle joghátrányuk nem keletkezik – jelezték.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden pedagógusnak köszöni az elmúlt hetek áldozatkész munkáját, mely a tantermen kívüli, digitális munkarendre való sikeres átállást lehetővé tette – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.