Németh Angéláék nem árulják el, mennyibe került a plakátkampány

Ha az volt a célja a XV. kerületi önkormányzatnak, hogy megossza a lakosságot, akkor többé-kevésbé sikerrel járt: a különböző állásponton lévők egymás plakátjait szaggatják le a közterületeken. Azt viszont nem hajlandó elárulni a városvezetés, hogy mindez mennyibe is került.

Magyar Nemzet
2021. 02. 07. 15:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bármilyen, már betervezett vagy sürgős projektről is legyen szó, a főváros balliberális vezetése folyamatosan forráshiányra hivatkozva nem valósítja meg azt, a hiány okaként pedig minduntalan a kormányt jelöli meg. Arra mégis akad pénz, hogy mindezt egy plakátkampányban is megüzenje a budapestieknek. A kezdeményezéshez több balos kerület csatlakozott, így például a XV. is, amely január közepén körberagasztatta az észak-pesti városrészt.

Házilag készült plakát Pestújhelyen 2021-ben. A nap végére letépték ezt is Fotó: Kerékgyártó György

 

A kampány azonban, úgy tűnik, nem találkozik a helyiek véleményével, mert a kihelyezett plakátokat szinte azonnal leszaggatták. Ekkor az eltűntek helyére újabb plakátok kerültek, de ezeket is letépték.

Kónya Sándor plakátja a tanácsköztársaság idejéből Fotó: Mandiner.hu

A helyzetet színesíti, hogy néhol feltűntek a baloldal mellett kampányolók is. Pestújhelyen például egy házilag készített falragasz arra figyelmeztet, hogy kamera veszi azt, aki a kitett plakáthoz nyúl.

Sokat elárul, hogy a névtelen propagandista Kónya Sándor a Tanácsköztársaság idején készített plakátjának motívumát használta fel.

Ugyanakkor úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. A Mandiner.hu cikke szerint annak idején egész Budapest azon nevetgélt, hogy a vörös katona rájuk mutat, mégis sikerült elbújniuk a rendszer elől. Most pedig hiába fenyeget a pestújhelyi plakát a kihelyezett kamerával: a plakátot reggel fotóztuk le, és estére már nem volt a helyén.

Szerettük volna megtudni a XV. kerületi önkormányzattól, mennyibe került eddig ez a kampány, továbbá azt is, vajon belefér-e az önkormányzat működtetésébe, hogy a plakátokat a kertészeti munkák elvégzéséért, játszótér-karbantartásért és hulladékgazdálkodásért fizetett Répszolg Nonprofit Kft. munkatársai ragasztgatják ki újra. Eddig három levelet írtunk, kettőt a polgármesteri titkárságnak, de választ nem kaptunk.

Zuglóban a közlekedési tábla oszlopát is sikerült leplakátolni Fotó: Magyar Nemzet

Összehasonlításképpen:

információink szerint a XIV. kerületben több mint hétszáz plakát került ki közterületre. Amint azt fotónk is mutatja, néhol olyan helyre is, ahová tilos volna ragasztani, például közlekedési tábla oszlopára.

Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere szerint gusztustalan, hogy azt a pénzt, amiből önkormányzati rendezvényeket vagy jutalmakat fizethetnének ki, arra költik, hogy a saját forráshiányukat hirdessék.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.