Láthatóan van igény a népi építészeti emlékek megmentésére

Összesen 3,7 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Népi Építészeti Program pályázatára.

Forrás: MTI2020. 09. 24. 10:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A nagy szám alátámasztja a kormányzati szándékot, hiszen láthatóan van igény a népi építészeti emlékek megmentésére” – mondta Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A szakember kiemelte: a tavalyi kiíráshoz képest megduplázódott a beadott pályázatok száma, ezúttal 404-en nyújtottak be kérelmet népi ingatlanjuk teljes körű vagy részleges felújítására. A kormány által elindított program évi 1,5 milliárd forintos keretből működik, az egy pályázatra maximálisan megítélhető támogatási összeg most húszmillió forint volt.

„A fő cél úgy megőrizni a népi építészet körébe tartozó emlékeket, hogy akár mai, 21. századi használatra is alkalmasak legyenek. Ugyanakkor a támogatás igénybevételével sem veszhet el az épületek karaktere, értéke” – hangsúlyozta az igazgató.

Hozzátette: fontos, hogy csak műemléki vagy helyi védettségű épülettel, illetve szakmailag előkészített dokumentációval lehet kérelmet beadni, és utóbbi finanszírozására is van lehetőség pályázatot benyújtani.

Mint elhangzott, túlnyomórészt magánszemélyek pályáztak, de nem jelentéktelen az önkormányzati tulajdonban lévő épületek aránya sem a kérelmek között. Pályázhatnak egyesületek, gazdasági társaságok is, utóbbi esetben az elvárt önrész magasabb, 50 százalékos.

„A legsűrűbben népi építészeti emlékekkel rendelkező terület Magyarországon a Balaton-felvidék, míg Komárom-Esztergom megye alulreprezentált” – jegyezte meg Diószegi László.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.