Huszonhat évre csökkent az új fertőzöttek átlagéletkora

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, az őszi hullámé viszont 26 év – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 09. 04. 8:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik kórházba kerültek és kezelést is kaptak, ezért tavasszal sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most.

Hozzátette, az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe.

Kérdésre válaszolva jelezte: a szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.