Novák Emil a baloldal új célpontja

Novák Emil lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem általános rektorhelyettese.

Forrás: origo.hu2020. 10. 15. 18:34
null
Novák Emil Fotó: Szabó Gábor Forrás: Origó
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novák Emil Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező nevéhez olyan filmek és televíziós produkciók fűződnek, mint Maár Gyula nagyszerű filmjei, aztán Tarr Béla remekműve, a Werckmeister harmóniák, vagy éppen a szintén jelentős műalkotás, az Utolsó jelentés Annáról című Mészáros Márta-film. De forgatott a Queennel, Yoko Onóval, az INXS-szel és Jackie Orszaczkyval is. Andy Vajna kérésére elvállalta a világhírű producer által létrehozott Magyar Filmakadémia elnökségét is. Már akkor is sokan haragudtak rá, de mostani kinevezése példátlan gyűlölethullámot indított el ellene, szinte kizárólag a baloldalon.

De ki is Novák Emil, a nagyszerű és (mindeddig) elismert operatőr?

1954. július 30-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola mellett az Ausztrál Filmiskolán is diplomát szerzett. Ugyanis a kommunizmus éveiben, akkori kifejezéssel, disszidált Ausztráliába.

Operatőrként legjelentősebb munkáinak egyike az 1984-ben bemutatott Felhőjáték Maár Gyula rendezésében és Déry Tibor írása alapján, Jirí Menzel legendás rendező szereplésével, amiért a Magyar játékfilmszemlén a szakmai zsűri operatőri díját kapta.

Vittorio Storaro háromszoros Oscar-díjas operatőr, Novák Emil és Koltai Lajos az Aranyszem operatőr fesztiválon
Fotó: Aranyszem

Dolgozott operatőrként Tarr Béla Werckmeister harmóniák című, 2000-ben bemutatott filmjén is, amelyet azóta is a világhírű rendező egyik legjobbjának tartanak.

A 2002-ben bemutatott Sobri című rendezését hatrészes tévésorozatként és nagyjátékfilmként is forgalmazták: az Eperjes Károly és Törőcsik Mari főszereplésével forgatott produkció Sobri Jóska (a magyar betyárromantika egyik híres alakja, a legendás bakonyi betyár) történetét eleveníti fel az 1830-as évekből.

A 2017-ben bemutatott Cinematographer (azaz: operatőr) című rövidfilmjét rendezőként, íróként és szereplőként is jegyzi.

Novák Emil – a Magyar Operatőrök Társaságával közösen – 2004-ben megalapította az Aranyszem operatőr fesztivált, 2006-ban pedig a HSC Stábiskolát is, utóbbival az első átfogó szakmai filmes képzést indította el Magyarországon. 2014-ben alapítója volt a Magyar Filmakadémiának is, amelynek elnökéül választották, és amely szintén 2014 óta évente rendezi meg a Magyar filmhetet a Magyar filmdíjak átadására.

A 2000-es években még adóssághalmokkal küzdött a nemzeti filmgyártás, mára azonban a filmipar húzóágazattá vált Magyarországon

– mondta a magyar filmszakma utóbbi évtizedének sikereiről a tavalyi Magyar filmhét idején.

A Nemzeti Filmintézet 2020. január 1-jei létrejöttéről elmondta, hogy

az új rendszer egyik garanciája a kormánybiztos, Káel Csaba személye, akit a szakma egyértelműen a legmegfelelőbb embernek tart erre a feladatra.

Emlékeztetett, hogy

mikor Andy Vajna vezetésével létrejött a Magyar Nemzeti Filmalap, az általa tervezett rendszert már azelőtt kritikák érték, mielőtt elkezdett volna működni.

2018-ban megalapította a Kovács Lászlóról és Zsigmond Vilmosról elnevezett operatőri díjat, amelyet az Aranyszem operatőr verseny hagyományainak folytatásaként rendeznek meg minden évben. Filmes pályafutása mellett más művészeti ágakban is alkot: fényképez és fest is, számos kiállítása volt Magyarországon és Sydney-ben egyaránt.

Ő tehát Novák Emil, aki – mint írtuk, Vidnyánszky Attila után – a baloldal új célpontja – írja az Origó.

Novák Emil. Fotó: Szabó Gábor/Origó

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, hazai sikertelenségüket uniós hangulatkeltéssel és beavatkozás-kéréssel próbálják kompenzálni, nemzetközi recept alapján provokál a baloldal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.