Novák Katalin: Magyarország a saját erejéből szeretne gyarapodni

Magyarország hisz abban, hogy a saját erejéből is a gyarapodás útjára léphet és fiatalodó nemzet lehet belőle – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Családbarát fordulat Európában című konferencián.

Forrás: MTI2019. 04. 29. 15:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novák Katalin – a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett kétnapos tanácskozás megnyitóján – azt mondta, egyre nagyobb problémát jelent, hogy a társadalom elöregszik, a fiatalok pedig nem vállalnak elég gyereket, illetve nem annyit vállalnak, amennyit szeretnének.

Magyarország erre a problémára próbál választ adni 2010 óta a családok támogatásával és a kormányzás minden területén megjelenő családbarát szemlélettel, mert hisz abban, hogy saját erőből is meg lehet erősödni és gyarapodni – emelte ki az államtitkár.

Közölte, Magyarország ma már kétszer akkora összeget fordít családtámogatásra mint 2010-ben, és élen jár a 4,8 százalékos GDP-arányos ráfordítással is.

A magyar családpolitika a választás szabadságáról szól, mindenki szabadon dönthet, hogy alapít-e családot, ha igen, mikor teszi ezt meg, hány gyereket vállal, a gyerekek mellett a főállású anyaságot vagy apaságot választja, esetleg visszatér a munka világába – mondta Novák Katalin. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy 20 éve nem látott szinten volt tavaly a gyerekvállalási kedv és a házasságkötések száma.

Novák Katalin – a migrációra utalva – azt mondta, Európa válaszút előtt áll. A népesedési problémára Nyugat-Európában egyszerűbb, csak rövid távú sikerrel kecsegtető, hosszú távon katasztrofális következményekkel járó megoldásokat keresnek. Magyarország hosszú távon gondolkodik, a nehezebb utat választja, amelynek eredményeként azonban Európa egy gazdaságilag erős, fiatalodó kontinens lehet.

A május 26-i európai parlamenti választáson pedig az emberek arról is dönthetnek, hogy melyik utat válassza Európa – jegyezte meg az államtitkár.

Kazimierz Kuberski lengyel családügyi miniszter-helyettes előadását azzal kezdte, hogy országának kormánya a fentiekkel megegyező diagnózist állított fel és elsődleges céljának tekinti a demográfiai helyzet javítását.

Kiemelte, ebben a folyamatban a családok segítését tartják a legfontosabbnak. A lengyel politikus szintén úgy vélekedett, hogy a náluk élő családok többsége sok gyermeket tervez, azonban sokszor már az első gyermek tervezésekor, illetve megszületésekor olyan költségekkel találkoznak, amelyek eltántorítják őket a további gyermekvállalástól.

A lengyel kabinet éppen ezért számos formában próbálja ösztönözni a családalapítást, ezért vezette be a minden gyermek után járó rendszeres pénzügyi támogatást, továbbá ezért igyekszik csökkenteni a mélyszegénységet, valamint számos kedvezményt biztosítani a három vagy több gyermeket vállaló szülőknek.

Radka Maxová, a cseh parlament felsőházának tagja az országában készített felmérésekre hivatkozva elmondta, a családvállalásban elsősorban az életszínvonal, az anyagi lehetőségek a döntőek. A politikus jellemzőnek nevezte, hogy társadalmukban a nők annyira elhúzzák az első gyermek vállalását, hogy később sokszor nem marad idejük további gyermekeket szülni.

Hangsúlyozta, a cseh kormány minden társadalmi réteg és korosztály számára kínál családtámogatási lehetőségeket. Radka Maxová példaként említette azt az új, államilag támogatott hitelprogramot, amellyel a fiatalok lakáshoz jutását kívánják biztosítani.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.