Nyolc és félmilliárddal fejlesztették Lacházát Répás József idejében

2019. 10. 11. 16:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lokálpatrióta, elkötelezett csapattal folytatná polgármesteri tevékenységét Répás József. Kiskunlacháza fideszes vezetője lapunknak elmondta: 13 éve vezeti a községet, ezalatt összesen 8,5 milliárd forint értékben történtek fejlesztések. A politikus arra is kitért, hogy a helyi ellenzék mögött nincs eredmény, a programjuk is egy teljesíthetetlen ígérethalmaz, amit maguk is elismertek.

Mellettünk áll a csendes többség Kiskunlacházán, a teltházas települési fórumainkon azt tapasztaltuk, hogy az emberek látják az eredményeinket és értékelik a munkánkat – jelentette ki lapunknak Répás József, a nagyközség fideszes polgármestere.

A lokálpatrióta, a helyi politikában több mint két évtizede tevékenykedő politikus hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy olyan emberek alkossák a képviselő-testületet, akik szintén érzelmileg kötődnek Kiskunlacházához. – Úgy gondolom, csak azok képesek szívvel-lélekkel dolgozni egy közösségért, akiknek nem mindegy, milyen nyomot hagynak maguk után – fogalmazott Répás József, akinek felmenői több mint 300 éve élnek a településen.

Az elmúlt ciklus legfontosabb fejlesztéseiről szólva a polgármester az út- és járdaépítéseket emelte ki, valamint a 2,5 milliárd forintból megvalósított szennyvízberuházást. Nemrég készült el a község új egészségháza, egy rendkívül modern, a XXI. századi követelményeknek megfelelő komplexum is. A több mint 13 évet felölelő településvezetői tevékenységem alatt összesen 8,5 milliárd forintból végeztünk fejlesztéseket, egyebek mellett iskolákat, óvodákat és a művelődési központot is megújítottuk – sorolta a polgármester.

Répás József arra is kitért, hogy tisztességes kampányt szándékoztak folytatni, a mellettük kiállók is ezen elvek mentén szólaltak meg, és tudták tartani a kormánypártok helyi szervezete által meghirdetett polgári értékrendet. – Ezért részleteiben nem is reagálnék az ellenzék jelöltjei részéről az utóbbi héten elhangzott gyalázkodó kijelentésekre.

Nincs mögöttük eredmény, nem tudnak mit felmutatni, a programjuk is egy teljesíthetetlen ígérethalmaz, s egy lakossági fórumon maguk is elismerték, hogy semmilyen garancia nincs azok megvalósítására. Azt érzem, hogy valójában csak az irántam táplált ellenszenv tartja össze őket – fogalmazott a polgármester.

Répás József azt is felidézte, hogy a 2015-ös migrációs válság idején, amikor a kormány döntött arról, hogy Magyarországot fizikailag is próbálja megvédeni a bevándorlási hullámtól, a képviselő-testület elé beterjesztett egy határozati javaslatot arról, hogy az önkormányzat fejezze ki erkölcsi támogatását a kabinet döntése mellett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.