Olyan sokáig el lehet húzni a kitoloncolást, hogy végül Európában maradnak a migránsok

Forrás: MTI2020. 03. 21. 11:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan sokáig el tudják húzni a migránsok kitoloncolási eljárását a civil szervezetek, illetve az ügyvédek, hogy végső soron Európában maradnak – mondta Tóth Norbert, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A kutató elmondta, a védők egyik kedvenc hivatkozási jogelve a kínzás tilalmának elve, ami meglehetősen tág keretet ad az értelmezésre; már azt is ide sorolják, ha a származási országban úgy általában nem túl magas színvonalú az emberi jogok helyzete.

Ez elmondható a legtöbb ázsiai országról, s erre hivatkozva a legtöbb uniós tagállamban blokkolni lehet a kitoloncolási eljárásokat – tette hozzá. Ha az eljárásokat elhúzzák, akkor lehetőséget teremtenek arra, hogy az érintettek „felszívódjanak” az Európai Unióban.

Ugyanakkor az is előfordul, hogy a származási országok nem akarják visszavenni ezeket az embereket, amit azért tehetnek meg, mert a migránsok zöme papírok nélkül érkezik az unióba – mondta Tóth Norbert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.