Ombudsmani vizsgálat indul a vasalódeszkás tanár ügyében

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa hivatalból indított azonnali vizsgálatot az ellen a tankerületi igazgató ellen, aki a vasalódeszkán gyakorlatot bemutató makói testnevelő tanárral szemben fellépett – írja a Pesti Srácok.

Forrás: pestisracok.hu, mandiner.hu2020. 06. 13. 15:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oktatási jogok biztosa szerint a tankerületi igazgató megsértette a pedagógus emberi méltóságát, ezért azonnali vizsgálatot indított – olvasható a cikkben.

Az ügy előzménye, hogy egy makói testneveléstanár úgy döntött, hogy a karanténidőszakban humoros videón egy vasalódeszkán mutatja be tanítványainak a különböző úszógyakorlatokat. A tankerület igazgatója azonban nem nézte jó szemmel az akciót, kollégáját írásbeli figyelmeztetésben részesítette és eltiltotta a tanítványaitól.

A Klebersberg Központ közleménye

“A Makói József Attila Gimnázium testnevelő tanárával kapcsolatban az intézményvezető és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, mint fenntartó hozott döntést. A tankerülettől kapott tájékoztatás alapján a videó miatt szülői bejelentés érkezett a tankerülethez. A tankerületi központ arra hivatkozott, hogy a videóban látható gyakorlat balesetveszélyes, ha azt a gyerekek utánozni akarják. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ emiatt döntött úgy, hogy munkáltatói intézkedéssel él. A Klebelsberg Központ az ügy tudomására jutása után kérte a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert az eljárásával nem értünk egyet, a tankerületi igazgató azonban ezt nem tette meg. A Klebelsberg Központnak, mint középirányítónak nincs munkáltatói jogköre egyetlen pedagógus esetében sem, ezekkel az iskolaigazgatók, illetve a kinevezés és megszüntetés esetében a tankerületi igazgatók rendelkeznek” – írt a a Klebersberg Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében.

CITIZENGO: Álljunk ki minél többen a vasalódeszkás tornatanár mellett!

A Mandiner beszámolója szerint a Citizengo petíciójának az a szándéka, hogy támogatásról biztosítsa a kreatív, humorral ösztönző testnevelő tanárt.

„Sokunkat derített fel a karantén alatt Vezsenyi László humoros videója, amiben az azóta »vasalódeszkás testnevelő tanárként« emlegetett pedagógus a nappalijából egy vasalódeszkán »tanítja úszni« a diákjait. Sajnos azóta kiderült, hogy a videó közzététele után egy nappal Vezsenyi Lászlót eltiltották a tanítástól, elvették tőle a csoportjait, nem oktathatta őket tovább online. Elmondása szerint emellett megalázó módon a tanórák anyagait továbbra is el kellett küldenie munkahelye, a Makói József Attila Gimnázium igazgatójának és a helyi tankerületi vezetőnek. Álljunk ki minél többen a vasalódeszkás tornatanár mellett! Mi, a petíció aláírói megdöbbenve olvastunk Vezsenyi László testnevelő tanár meghurcolásáról a karantén alatti ötletes videója miatt, amivel felvidította és motiválta diákjait ebben a számukra sem könnyű időszakban. E petícióval a támogatásunkról biztosítjuk a kreatív, humorral ösztönző testnevelő tanárt, és arra kérjük a Makói József Attila Gimnázium igazgatóját, illetve a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetőjét, hogy szüntessenek meg minden olyan szankciót, ami Vezsenyi Lászlót azért a videójáért sújtja, amiért valójában dicséret illetné.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.