Önkormányzati képviselői helyért indul Nagy Blanka

Önkormányzati képviselő akar lenni Nagy Blanka Kiskunfélegyházán. A Hír TV birtokába került az MSZP elnökségi tájékoztatója, amiből kiderül, hogy a szocialisták támogatják a köztársasági elnököt korábban obszcén módon becsmérlő lányt. Megkerestük a nemrég érettségizett lányt, aki elismerte, hogy nem csak az MSZP, de mások is felsorakoznak majd mögötte.

Forrás: Hír TV2019. 07. 28. 20:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaly decemberben mondott kecskeméti beszéde miatt vált ismerté Nagy Blanka. A diáklány akkor obszcén módon becsmérelte a köztársasági elnököt és más fideszes képviselőket.

A Hír TV birtokába került az MSZP elnökségének július 17-i ülésésről készült tájékoztató, amelyből kiderül, hogy kiket támogat a párt a különböző településeken az önkormányzati választásokon. A dokumentum szerint, Kiskunfélegyházán a szocialisták a most érettségizett civilként induló Nagy Blanka mögé sorakoznak fel.

A kiskunfélegyházi diáklány mellett korábban nyíltan kiállt a Momentum mozgalom is. A párt elnökségi tagja szerint Nagy Blankának minden támogatást meg kell adjanak és, ha ő a megfelelő személy a helyi önkormányzat vezetésére, akkor ki fognak állni mellette.

Nagy Blankát a DK és Dobrev Klára is személy szerint védelmébe vette kecskeméti beszédét követően, még meg is dicsérték, ahogy ők fogalmaztak bátorságáért. Áprilisban pedig Gyurcsány Ferencék kampánynyitóján fel is szólat Nagy Blanka. Azt, hogy a DK is támogatni fogja e a nemrég érettségizett lány politikai ambícióit egyelőre nem lehet tudni.

A teljes cikket IDE kattintva érhetik el!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.