Önmagát cáfolta meg a baloldal jelöltje

Karácsony Gergely szerint nem is veszteséges a zuglói fizető parkolás, miközben egy hónappal korábban pont ő volt, aki mosta kezeit, és a Fideszre, valamint az őt támogató MSZP-re hárított minden felelősséget az általa beterjesztett előnytelen szerződésekért. Karácsony állításait a nevével fémjelzett idei költségvetés számai is egyértelműen cáfolják.

2019. 04. 17. 9:11
null
A politikus most nyereségesnek tartja a parkolási rendszert Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Jó, akkor tegyük hozzá, a zuglói parkolás nem veszteséges. Szerény nyereséget produkál, ami előbb-utóbb be fogja hozni azt az egyszeri beruházási költséget, amit az elején meg kellett tennünk. Természetesen én felgyújthattam volna magamat a Magyar Nemzeti Mú­zeum lépcsőjén, hogy tiltakozzak a döntés ellen, de ezt a döntést mégiscsak a Fidesz-frakció erőltette rá erre a kerületre – jelentette ki indulatosan Karácsony Gergely az ATV Start hétfői műsorában.

Zugló polgármestere – aki egyben az MSZP–DK–Párbeszéd baloldali szövetség jelenlegi főpolgármester-jelöltje – a saját maga által beterjesztett és a XIV. kerület képviselő-testülete által elfogadott 2019-es költségvetés számait hazudtolta meg. A nyilvános dokumentum szerint Zuglóban két év alatt – ­2017–2018-ban – kiugróan magas, 793 millió forintos ­hiányt hoztak össze a fizetőparkolással, az idei évre pedig újabb 301 millió forintos veszteséget terveztek be.

Karácsony Gergely egyébként felháborodott, hogy miért hozza szóba az ATV műsorvezetője a parkolási botrányt, és miért nem a főpolgármester-jelölti programjáról beszélnek. A kijelentése azért is érdekes, mert egy hónappal korábban pont az ATV-ben nyilatkozta azt műsorvezetői kérdésre: Zuglóban egy MSZP–Fidesz-háttéralku nyomán kötöttek a kerületnek előnytelen parkolási szerződéseket, amelyeket ugyan polgármesterként ő terjesztett be, de aztán végül nem szavazta meg, sőt vétóval sem élt, hanem tartózkodott. Akkor azt is elmondta, hogy a XIV. kerületben a fizetős parkolási rendszerre kiírt pályázatra mindössze ketten jelentkeztek, de az eljárás során kizárták az olcsóbb ajánlatot tevő céget, majd a drágábban dolgozó vállalkozásra bízták a tagadhatatlanul korszerű parkolóautomaták telepítését és üzemeltetését.

A politikus most nyereségesnek tartja a parkolási rendszert Fotó: Havran Zoltán

Azt, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltje önmagát is meghazudtolja, illetve egymással ellentétes állításokat tesz, arra a hétfői, az ATV-n tett – vetélytársa, Puzsér Róbert támogatóival kapcsolatos – igen erős kijelentései a bizonyítékok.

– A magyar politikában a valóság nem számít. Tehát ez egy másik bolygón játszódik. Bárki bármit hazudhat bármikor – mondta Karácsony Gergely. Zugló polgármestere azóta megy szembe korábbi saját kijelentéseivel, amióta törpepártja, a Párbeszéd fő politikai szövetségese, az MSZP hallgatásra kötelezte.

Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke az Inforádióban jelentette be: megegyezett a főpolgármester-jelölttel, hogy az a jövőben tartózkodik az MSZP-t politikailag rosszul érintő kijelentésektől, egyben arra kérték a Párbeszéd társelnökét, hogy csak a szakmai kifogásait fogalmazza meg.

Rendkívüli ülés Zuglóban

Csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a XIV. kerületben a rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülést, ahol megalakulhat az a vizsgálóbizottság, amely szemügyre veszi a Karácsony Gergely polgármester jegyezte és az MSZP által erőltetett, milliárdos veszteséget termelő parkolási szerződéseket – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a kerület kormánypárti képviselői elkötelezettek amellett, hogy hosszabb távon a lehető legnagyobb mértékben tehermentesítsék a zuglói lakosokat a parkolási költségek alól. Mint ismert, Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője múlt héten beszélt arról, hogy töröljék el a parkolási díjakat a városrészben, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy új, alkalmas polgármester nem rendezi a helyzetet. (K. A.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.