Önvédelemből gyilkolt, most mentették fel

Magyar Nemzet
2019. 04. 12. 7:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magánlaksértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki társával 2017. december 26-án este az ajtót berúgva behatolt egy oroszlányi lakásba. A bérlőt ököllel többször megütötték, megrugdosták, majd késsel támadtak rá – közölte és idézte fel az ügy részleteit tegnap a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a sértettnek sikerült kivennie az egyik támadó kezéből a kést, amellyel védekezésül hadonászó, szúró mozdulatokat tett. Mindkét vádlottat megszúrta: az egyik támadó a helyszínen meghalt, a másik elmenekült, majd az utcán összeesett, ott hívtak hozzá mentőt.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség megállapította, hogy a támadókat késsel megszúró bérlő jogos védelmi helyzetben volt, ezért az emberölés bűntette miatt indított nyomozást megszüntette. A sértett magánindítványt terjesztett elő a lakásból elmenekülő vádlottal szemben, aki ellen magánlaksértés vétsége miatt eljárás indult. A Tatabányai Járási Ügyészség emiatt emelt vádat a férfi ellen, és pénzbüntetés kiszabását kezdeményezte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.