Operatív Törzs: Meggyógyult az egyik beteg

Megtartotta szokásos délutáni sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs, amelyen elmondták, immár 16 magyarországi fertőzöttről tudunk. A határellenőrzések eredményeképpen néhány esetben házi karantént rendeltek el, négy fő beutazását pedig megtagadták.

Forrás: MTVA2020. 03. 12. 15:14
LAKATOS Tibor
Fotó: MTI/Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

  • Megvan az első gyógyult beteg
  • Az egyik új fertőzött nem járt külföldön, és nem találkozott igazoltan koronavírusos beteggel
  • 16 magyarországi fertőzöttről tudnak
  • Megkezdődött a schengeni határokon az előre bejelentett ellenőrzés
  • Tájékoztató kisfilmnek készülnek az idősek számára
  • Hárommal nőtt a magyarországi fertőzöttek száma – kezdte a koronavírus-járvány miatt a kormány által felállított Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóját a törzs vezetője.

    Lakatos Tibor megerősítette, hogy jelenleg tizenhat fertőzöttje van hazánkban az immár világjárványnak minősített betegségnek.

    Beszámolt arról is, hogy csütörtökön 0 órától megkezdődött a schengeni határokon az előre bejelentett ellenőrzés.

    Öt ilyen határátkelőhelyen folyik ellenőrzés, és 40 egyéb határátkelőhelyen pedig folyamatban van annak a megszervezése, hogy itt is végrehajtsuk az ellenőrzéseket, vagy pedig ezeken a határátkelőkön a szükséges korlátozásokat fogjuk megtenni annak érdekében, hogy ne legyen olyan forgalom, amelyet nekünk ellenőrizni kell, vagy szűrni kell.

    Négy fő esetén került elrendelésre házi karantén a határellenőrzések során, míg két román és két dél-koreai állampolgárt a határellenőrzés során visszautasítottak, ők nem léphettek be hazánk területére.

    Lakatos Tibor felidézte, hogy az elrendelt veszélyhelyzet értelmében a kormány beutazási tilalmat vezetett be Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező országok állampolgárai számára. Ezek a személyek nem léphetnek be az ország területére.

    Korábban az Olaszországból érkező járatok egy részét már korlátozták. Gyakorlatilag ma nulla órától Olaszországból nem érkezik az utasforgalomban repülőgépjárat. Egy Alitalia gép szállt le a Ferihegyi repülőtéren azért, hogy az itt rekedt olasz turisták egy részét hazaszállítsa. Ennek a repülőgépnek a személyzete nem hagyhatta el a repülőgépet, ők a fedélzeten várták meg az utasokat – tette hozzá Lakatos Tibor.

    Ismét elmondta azt is, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek. Ez az intézkedés azért fontos, mert ebben az időszakban nem kell elmennünk az okmányirodákba, a kormányablakokhoz, meg tudjuk hosszabbítani mondjuk a személyi igazolványunkat vagy a vezetői engedélyünket, annak lejártát követően is. Ez természetesen nem érvényes azoknak az okmányoknak a meghosszabbítására, amelyek nem Magyarország területén hatályosak csak, és nem a magyar állampolgárok számára kerültek kiállításra, ilyenek például a külföldiek vízumai, amelyeknek a meghosszabbítását ebben az időszakban is intézni kell.

    A kormány további intézkedése a felsőoktatási intézmények, hallgatók általi látogatása, ezzel kapcsolatosan a felsőoktatási intézmények a szükséges intézkedéseket megtették, és a mai naptól a hallgatóknak nem kell az egyetemre menni, hogy az iskoláikat folytassák, az egyetemek különféle megoldásokat választottak. Nagyon fontos intézkedés az, hogy tilos megtartani azt a rendezvényt, amelynek létszáma zárt helyen 100 főnél, nem zárt helyen pedig 500 főnél több – idézte fel az Operatív Törzs vezetője.

    Ennek a korlátozásnak az érvényesítése alapvetően a rendező vagy a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége. A középiskolásoknak meghirdetett külföldi nyelvtanulási programokat a kormány felfüggesztette. Külföldi iskolai kirándulást tilos szervezni. A már lefoglalt külföldi kirándulásokat le kell mondani.

    – A kormány rendelkezése az is, hogy az ország területéről kiutasítjuk és kitoloncoljuk azokat a nem magyar állampolgárokat, akik a járványügyi hatóság által elrendelt karantén szabályait megszegik. A magyar emberek védelme érdekében, valamint az egészségügy, a honvédelem, a rendvédelem és a közigazgatás működésének biztosítása érdekében bizonyos ágazatokhoz tartozó dolgozók csak miniszteri engedéllyel utazhatnak külföldre. Fontos intézkedés az is, hogy a magyar honvédség a veszélyezettel összefüggő rendvédelmi intézkedések végrehajtása során közreműködik. Ezeknek az intézkedéseknek a betartása mindannyiunk közös érdeke, ezek az intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a járvány további terjedését korlátok között lehessen tartani – mondta a tájékoztatón az Operatív Törzs vezetője.

    Vigyázzunk az idősekre

    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról adott tájékoztatást, hogy

    a kormány ma reggeltől időseknek szóló tájékoztató kisfilmeket sugároz, melyekre azért van szükség, mert az idősek jobban ki vannak téve a vírusfertőzés veszélyeinek.

    Ezek a kisfilmek TV- és Rádió csatornákon futnak majd, és hasonló tartalmú hirdetések jelennek meg a nyomtatott sajtóban és az interneten is. A tájékoztató filmek és hirdetések felhívják a figyelmet arra, hogy kerülni kell azokat a helyeket, ahol sokan vannak, különösen a zárt tereket, és még a tömegközlekedést is.

    Különösen kerülendő az érintkezés lázas betegekkel vagy olyan hozzátartozókkal, akik fertőzött területről érkeztek.

    A filmek külön felhívják a figyelmet arra, hogy ha a tünetek jelentkeznek, akkor nem személyesen, hanem telefonon kell jelentkezni a háziorvosnál.

    Ebben a helyzetben nemcsak az orvosoknak, a kormánynak és a hatóságoknak van dolga, de a családtagok is sokat segíthetnek az időseknek, többek között a rendszeresen szedett gyógyszerek beszerzésében és a bevásárlásban is – hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy ez most az összefogás ideje.

    A kormány arra kéri a különböző idősügyi szervezeteket, önkormányzatokat, média képviselőit és minden magyar állampolgárt, hogy saját eszközeikkel ők is segítsenek abban, hogy a tájékoztatás minden idős emberhez eljusson. Ez jelenthet internetes megosztást, de az anyagok kinyomtatását és kifüggesztését is, de ha máshogy nem tudják megoldani, akkor hívják fel hozzátartozóikat telefonon.

    Ez most nagyon sokat számíthat – mondta Dömötör Csaba.

    Megvan az első gyógyult beteg

    Szlávik János főorvos arról számolt be, hogy egy korábban karanténban lévő iráni diák az egyik, akinek a szerdai nap folyamán lett pozitív a tesztje. Ő egyébként azon diákok egyike, akik az elmúlt hétvégén a Szent László Kórházban rendbontást követtek el. A második eset egy 27 éves magyar állampolgár, aki Izraelben járt, majd ezt követően Magyarországon kapcsolatba került ismeretlen állampolgárságú külföldiekkel. Ő lázas volt, köhögött, különböző egyéb panaszai is voltak, és végül az ambulancián derült ki, hogy koronavírus tekintetében pozitív. Az ő két kontaktja karanténba került Szent László Kórház területén.

    A harmadik egy 49 éves magyar beteg, aki március 7-én, hajnali 3-kor járt a Korona Centrumban a Szent László Kórházban.

    Ez a hölgy nem járt külföldön, nem találkozott koronavírussal igazoltan fertőzött beteggel, ezért őt a a területileg illetékes Szent János kórházba irányították.

    A tüdőgyulladással diagnosztizált betegnél szerdán végezték el a koronavírus-tesztet, amely pozitívnak bizonyult. Ezt követően a hölgyet azonnal az értesített kórházba szállították.

    A főorvos ugyanakkor egy jó hírről is beszámolt, jelesül arról, hogy megvan az első koronavírus-betegségből gyógyult beteg, egy iráni diák, akinek a sorozatos negatív tesztjei és krónikai tünetmentessége miatt ma már biztonsággal kimondható, hogy meggyógyult, és előreláthatólag a mai nap folyamán elhagyhatja a kórházat.

     

    Müller Cecília a világjárványról és a házi karanténról

    Müller Cecília országos tisztifőorvos a tájékoztatón felidézte, hogy a csütörtöki nap fordulópontnak tekinthető a járvány kitörése óta eltelt időben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ekkor deklarálta, hogy pándémiáról, azaz világjárványról beszélünk. A tisztifőorvos felidézte, hogy ezt követően történt meg az az intézkedés történt, mely a négy ismert országgal kapcsolatos ki-be utazásokat érinti. Müller Cecília ezt követően a hatósági házi karanténnal kapcsolatban elmondta, hogy az tulajdonképpen nem beteg emberekről, nem pozitív esetekről, illetve nem ún. kontaktokról szól hanem olyan honfitársainkról, akik a járvány szempontjából leginkább fertőzött négy ország területéről tértek haza. A hazatérők esetében indokolt az a járványügyi megfigyelés, amelyet otthonukban rendelnek el.

    Ez gyakorlatilag úgy történik, hogy a határon már a határőrök beazonosítják ezeket a hazatérő állampolgárokat, kapnak egy közlést, amely őket abban a pillanatban kötelezi arra, hogy az általuk meghatározott helyen tartózkodjanak 14 napon keresztül. Ez esetükben lehet az otthonuk, vagy valami más hely, ahol életvitelszerűen tartózkodnak. Müller Cecília hozzátette, hogy ez a fajta karantén azért hatósági, mert nem önként választható, az érintetteket erre a hatóság kötelezi. A járványügyi határozatokban, melyet az érintettek kézhez kapnak, pontos előírások szerepelnek a házi karanténban lévők kötelezettségeire vonatkozóan. Ezzel egy időben egy olyan cédulát is kapnak, amely egy ajtófelirat és ezzel jelzik, hogy abban a bizonyos lakásban egy olyan személy tartózkodik, aki járványügyi megfigyelés alatt áll, és ezért ott a látogatás nem kívánatos és nem megengedett. Az intézkedés hatálya alá kerülő személy 14 napig nem hagyhatja el azt a bizonyos kijelölt lakást – mondta el a tájékoztatón Müller Cecília.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.