Orbán Viktor: Igen a demokráciára, de határozott nem a liberalizmusra!

Ma a magyar nemzet a birtokában van azoknak a képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, biztató pályán van, további fejlődését pedig nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély — hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. A miniszterelnök — a jubileumához érkezett Tusványos egyik alapítójaként és állandó résztvevőjeként — a szabadtéri színpad előtt összegyűlt több ezres hallgatóság előtt nemzedéke küldetését elemezve a rendszerváltás óta eltelt három évtizedről vont mérleget és a következő tizenöt év feladatait vázolta.

Magyar Nemzet
2019. 07. 29. 6:05
null
A kormányfő szerint a nemzet fejlődését nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor értékelése szerint a rendszerváltó nemzedéknek az volt a feladata, hogy kivívják az ország függetlenségét és szabadságát. 1990 és 1994 között következett az első, liberális rendszerváltás, a tőkés piacgazdaság, illetve egy demokratikus jogi és politikai intézményrendszer felépítése. Később, 1994 és 2010 között a szocialista rendszer és internacionalista segítőik visszatért utódcsapatait kellett legyőz­niük – sorolta. A második, nemzeti rendszerváltás tervrajza a 2006 és 2010 közötti években készült el, majd be kellett vezetni, ki kellett építeni az új, közösségelvű nemzeti rendszert, és az ehhez szükséges politikai győzelmet – a kétharmadot – ki kellett vívni.

A kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, a Nemzetközi Valutalap „hazament”, Brüsszellel sikeresen vívták meg küzdelmüket, a határokat is megvédték a migrációval szemben. Bonyolult manőverek eredményeképpen sikerült megakadályozni, hogy Soros György embere kerüljön az Európai Bizottság (EB) élére és hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe.

A miniszterelnök úgy vélte, az EU-ban ki kell javítani az elmúlt öt évben elkövetett hibákat: az EB-nek ki kell vonulnia a migráció témaköréből, a schengeni övezethez tartozó tagállamok belügyminisztereiből létrehozandó tanácsnak pedig át kell vennie a migrációval kapcsolatos összes jogkört és teendőt. Gazdasági téren pedig fel kell hagyni az európai szocializmus építésével és vissza kell térni a versenyképes európai gazdaság eszményéhez.

A kormányfő szerint a nemzet fejlődését nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély
Fotó: Havran Zoltán

Orbán Viktor bejelentette: ha a jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásairól tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán Magyarországon egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is. Az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk – tette hozzá.

A miniszterelnök előadásában nagy hangsúlyt kapott a liberalizmus kritikája. A nemzetközi közvélekedés szerint – mondta – a világban liberális demokráciáknak kell működniük, ezeknek egyfajta liberális internacionalizmust kell megvalósítaniuk, ebből egy liberális birodalomnak kell „kikerekednie”, az EU pedig nem más, mint ennek a megtestesülése. Nyilvánvaló, hogy ami Magyarországon történik, az valami más, hangsúlyozta. Szerinte ennek megértéséhez fel kell idézni a 2010-ben megörökölt állapotokat. 3,6 millió ember dolgozott és 1,8 millió ember fizetett adót, ami „az öngyilkosság hosszú és kényelmetlen formája”. Ezzel szemben ma négy és fél millióan dolgoznak és mind fizetnek adót – fűzte hozzá. 2010-ben ezért úgy ítélték meg: fenn kell tartani a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis: „demokrácia igen, liberalizmus nem”.

A kormányfő kifejtette: a liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Ehhez képest az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell – sorolta. Hozzátette: az illiberális vagy nemzeti rendszerben az elismerésre méltó teljesítmény nem magánügy, ilyen például az öngondoskodás, a munka, a saját egzisztencia megteremtése, az adófizetés, a családalapítás, a gyermeknevelés, valamint a nemzeti önreflexióban való részvétel. Megállapította: Magyarországon mára létrejött egy sajátos kereszténydemokrata állam.

Több ezren hallgatták végig szombaton Tusnádfürdőn a kormányfő előadását
Fotó: Havran Zoltán

Orbán Viktor kijelentette: illiberális az, aki védi a határait, védi a nemzeti kultúráját, elutasítja a külső beavatkozást és a birodalomépítési kísérleteket. A miniszterelnök szerint a liberálisok azért gyűlölik az illiberálisokat, mert kizárólagosságra épülő, birodalmi gondolkodásmód vezérli őket. Kijelentette: „Az előttünk álló 15 évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel és a liberális internacionalizmussal, mert Magyarországot csak így tudjuk megerősíteni.”

Megjegyezte: „A pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze.” Úgy vélte: igenis lehetséges, hogy egy tízmilliós ország az EU-ban a liberális korszellem idején kimásszon az adóssághegy alól, helyreállítsa gazdasági szuverenitását, gyorsabban fejlődjék, mint a liberális demokráciák, sikeresen elutasítsa a migrációt, védelem alá helyezze a családot, hogy megvédje a keresztény kultúráját, hogy nemzetegyesítést és nemzetépítést hirdessen, hogy megteremtse a keresztény szabadság rendjét. Mindehhez azonban bátor kiállás és összetartás szükséges, miként azt Tusványos idei jelmondata, az Egy a tábor mondja – zárta tusványosi előadását Magyarország miniszterelnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.