Orbán Viktor: Korszakos győzelmet arattunk

A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási eredményét értékelve korszakos győzelemnek nevezte a sikert Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este a kormánypártok választási eredményváró központjánál, a Bálna előtti téren.

Forrás: MTI, hirado.hu2019. 05. 26. 23:36
null
Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk. Mindannyian tudjuk, hogy a népvándorlással és a migrációval egy új korszak kezdődött az európai politikában, tehát nyugodtan mondhatjuk: korszakos győzelmet arattunk” – jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor köszönetet mondott azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarország maradjon magyar ország, Európa maradjon az európaiaké.

Az EP-választási győzelmüket úgy értékelte, hogy „megbíztak bennünket a magyarok három dologgal”: a bevándorlás megállításával egész Európában, továbbá a nemzetek Európájának és a keresztény kultúrának a megvédésével. „Ezt is fogjuk tenni” – ígérte.

A kormányfő szerint az is kiderült, hogy az emberek Magyarországon azt gondolják, Brüsszelben változásra van szükség, olyan vezetők kellenek, akik az európai emberek érdekeit képviselik, akik tisztelik az európai nemzeteket és akik büszkék a kétezer éves keresztény kultúrára.

A minden korábbinál magasabb EP-választási részvétellel Magyarország azt bizonyította, hogy európai nemzet, európai ország, „Európában van a helyünk, Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni” – mondta Orbán Viktor, köszönetét fejezve ki a szavazóknak, a Fidesz-KDNP támogatóinak és azoknak, akik „hátukon vitték az egész kampányt”.

Fotó: Kurucz Árpád

A pártelnök-miniszterelnök azt is kiemelte, hogy a magyaroknak különösen fontos az európai választás, ez a nemzetegyesítés nagy, vissza nem térő lehetősége, mert a határon túli magyar közösségek is „ott lesznek majd velünk Brüsszelben, és együtt fogjuk majd képviselni a teljes magyar nemzet érdekeit”.

„Nekünk Brüsszelben is Magyarország lesz az első, és mindenkivel együtt fogunk működni, aki meg akarja állítani a bevándorlást. Ma megmutattuk, hogy Magyarország erős, mert a magyarok egységesek. Az előttünk álló években az lesz a döntő, hogy ezt a nagy egységet megőrizzük. Ígérem nektek, hogy ezért mindent meg is fogunk tenni” – zárta a kormánypártok szimpatizánsai előtt mondott beszédét Orbán Viktor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.