Orbán Viktornak nem kell aggódnia

A tények makacs dolgok.

2020. 12. 27. 8:45
null
A miniszterelnök-pártelnök az EPP tagjainak írt levelet Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eljött ez a pillanat is – gondolta merengve Felhévizy Félix hírlapíró, miközben az év utolsó jegyzetére készült.

Tette-vette az üres papírlapot, de sehogy sem akart az a fránya lap betűkkel megtelni. Annyi minden történt ebben az évben, mégis nagyon nehéz írni róla. A koronavírus rányomta sötét bélyegét a 2020-as esztendőre. De a hírlapíró úgy érezte, ezúttal mégsem egy visszatekintő jegyzetet vet papírra, hanem egy pozitív előremutató írást tervezett. Hiszen végre elérhető a vakcina a vírus ellen, van tehát minek örülni. Végre magunk mögött hagyhatjuk ezt a szörnyű kórt és idővel visszatérhet életünk a megszokott, normális kerékvágásba.

Közben persze a politikai élet is dübörgött. Az év végére az is eldőlt, hogy immár végérvényesen összenőtt, ami összetartozik: az ellenzéki pártok Gyurcsány vezetésével közösen indulnak a 2022-es országgyűlési választáson. De a választók idén tűpontos látleletet kaphattak az előttük álló két alternatíva tekintetében.

Az ellenzék végérvényesen bebizonyította, hogy nekik nem számítanak a magyar emberek, hiszen ahelyett, hogy segítették volna a kormányt a vírus elleni heroikus küzdelemben, kamuvideókkal, álhírekkel támadtak és ahol tudták, hátráltatták a védekezést. A kormánypártok viszont immár sokadszorra bebizonyították, hogy nincs alternatívájuk. Példásan kezelték ezt az embert próbáló helyzetet, mind az egészségügy, mind az oktatás, mind a gazdasági intézkedések tekintetében.

– Orbán Viktornak nincs miért aggódnia, hiszen napról napra bizonyítja, hogy neki és kormányának valóban a magyar emberek és Magyarország az első – vonta le a végső következtetést Felhévizy, majd gondosan elhelyezett a hűtőjében – már a közelgő szilveszter jegyében – egy palack száraz pezsgőt.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.