Orvosaik együtt mondtak imát a sziámi ikrekért

Magyar Nemzet
2019. 08. 19. 11:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még évekig eltarthat a fejüknél összenőtt és nemrég sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja. Az egyik kislány már jól van, a másikat mélyaltatásban tartják, mindketten lázasak, vírusfertőzésen esnek át – mondták el tegnap a műtéti sorozatot levezető magyar orvosok a budapesti sajtótájékoztatójukon. Pataki Gergely, a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat fő koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője elmondta: a fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét augusztus 1-jén és 2-án, több mint 30 órás beavatkozás során a bangladesi Dakkában.

A műtétsorozat első szakaszában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóérszakaszt. A második fázisban, Budapesten az év elején a vezetésével beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális, magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert. Ez a „tágítás” 44 kisebb és egy nagyobb plasztikai műtétet jelentett. A szövettágító implantátumokat sikerült hat hónap alatt olyan méretűre növelni, ami „világújdonságot jelent”, és az így nyert saját szövetekkel sikerült pótolni a végső szétválasztás során keletkező kiterjedt sebet – mutatott rá Pataki Gergely, aki elmondta, a harmadik fázisban a koponyák és az agyak szétválasztása, az agyhártyák és a koponyafejbőr hiányzó részeinek pótlása történt meg Csókay András vezetésével.

A „megaműtétet” 35 fős, magyar orvosokból és egészségügyi dolgozókból álló csapat végezte el. A műtétsorozat nem ér véget, a másodlagos koponyarekonstrukciós műtétek és egyéb rehabilitációk még évekig eltarthatnak – közölte Pataki Gergely, fontos mozzanatnak nevezve, hogy a beavatkozás alatt háromszor is közösen imádkoztak a magyar csapat tagjai, valamint a muszlim, illetve a hindu orvosok. A két kislány állapotáról szólva elmondta, Rabeya „mosolyog, beszél, eszik, és édesanyja már ölbe is vehette”. Rukaya viszont még mélyaltatásban van, esetében egy vírusfertőzés kritikus állapotot eredményezett.

A műtétsorozatban számos magyar újítás szerepel, a már említett mellett a Csókay András által kikísérletezett „fogó ujjhegyre támasztás”, amely a korábbinál sokkal precízebb mikrosebészeti manipulációt tett lehetővé az agyak szétválasztásánál. Csókay András felidézte, 2017 novemberében kérték fel őket az ikrek szétválasztására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.