Öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora

Már nem az a kérdés, hogy mi fogunk-e győzni a koronavírussal szemben, hanem az, hogy mikor – véli Szlávik János.

Munkatársunktól
Forrás: mti2021. 03. 17. 10:28
SZLÁVIK János
Szlávik János a közmédiának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a háziorvosok mindenki számára legmegfelelőbb oltóanyagot fogják kiválasztani MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerdán az M1-nek. Szlávik János hozzátette: az elkövetkező néhány hétben mindenkinek nagyon kellene vigyáznia magára. – A szakemberek megállapították, hogy

a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti, hogy mutánsoknál változik a klinikai kép, ráadásul a brit variáns esetében nő a halálozás aránya is

– emelte ki. A főorvos kitért rá: a beoltottakat és a betegségen átesetteket együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák a fertőzés ellen immunisak csoportját.

A betegségen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy korábban megfertőződtek.

– A koronavírusra azonban jellemző, hogy újra lehet vele fertőződni, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent, ha valaki átesett rajta, hogy az mennyi ideig véd, melyek azok a mutatók, amelyek bizonyítják, hogy ők védettek-e vagy sem a fertőzéssel szemben – hangsúlyozta Szlávik János. Hozzáfűzte:

bár a járvány folyamatos, dinamikus mozgásban van, már nem az a kérdés, hogy mi fogunk-e győzni, hanem az, hogy mikor.

Elmondta azt is, hogy Magyarországon egyelőre nincs olyan adat, amely alátámasztaná azt a feltételezést, hogy az AstraZeneca oltóanyaga vérrögképződést okozna. A főorvos felhívta a figyelmet, hogy a védelmi intézkedéseket az oltás beadatása után is be kell tartani, hiszen néhány százalékban előfordulhat, hogy a beoltott személy is megfertőződik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.