Ötmillió forint jár az autószerelő titkának megfejtéséért

Bűncselekmény áldozata lehetett a középkorú férfi, a rendőrség nemcsak a gyilkosát, a holttestét is keresi.

Végh Attila
2020. 11. 04. 16:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötmillió forintra emelte november elején a főkapitány egy tavaly májusban eltűnt férfi ügyében elrendelt nyomozás nyomravezetői díját. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói semmilyen jelet nem találtak az eltelt másfél év során, ami arra utalna, az autószerelő valahol új életet kezdett, ezért arra jutottak, hogy nagy valószínűséggel megölhették. Erre utal az eltűnése körüli rengeteg rejtély is, ráadásul a holttest sincs meg, csak a gyilkos tudhatja, hol temette el. Ez a titok már milliókat ér, a hatályos jogszabályok szerint az informátor személyét a rendőrség titokban tartja.

Répa nevű magyar vizslájával együtt tűnt el 2019. május 10-én 16 óra 23 perckor az akkor 50 éves Pintér Gyula. Gyömrői autószerelő műhelyénél beszállt egy Hummer terepjáróba, majd onnantól kezdve nyoma veszett. Senkinek nem mondta, hová megy, sem a családjával, sem a kollégáival nem osztotta meg ezt az információt. Telefonját vagy kikapcsolták, vagy tönkretették, elásták, mert a prémium minőségű készülék helyét sem sikerült beazonosítani. Érdekes módon, az autót másnap éjjel valaki leparkolta a férfi maglódi házának udvara elé, de az ismeretlen sofőrt – aki a rendőrség feltételezése szerint nem lehetett az eltűnt férfi – senki sem látta. Az autó minden négyzetmilliméterét átvizsgálták a bűnügyi technikusok, de semmi olyan nyomot nem találtak, amiből ki lehetett volna következtetni, merre járt a Hummer és ki vezethette. Az autót térfigyelő, autópálya-, autóút-figyelő kamerarendszerek sem látták, ami arra utal, a sofőrjét átültették egy másik járműbe.

Fotó: Police.hu

Az autószerelő vizsláját két hét múlva Szlovákiában találták meg, a nyakörvén talált azonosító jel, majd a kutyában lévő chip leolvasása után egyértelmű volt, Répa került elő. A kutya kimerült, idegileg is felzaklatott állapotban volt, az állatorvosok szerint gazdája eltűnése óta bolyonghatott. A nyomozók szerint az ügy legfontosabb rejtélye, hogyan került Répa 300 kilométerre gazdája lakóhelyétől, odáig nem futhatott el, nagy valószínűséggel ott rakhatták ki gazdája autójából. Ha erre a kérdésre választ kaphatnának, könnyebb lenne beazonosítani az eltűnt vállalkozó utolsó óráinak történéseit, helyét. A férfi közel 18 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. Gyanús eltűnése óta emberölés bűntettének gyanúja miatt nyomoznak a Pest megyei életvédelmi rendőrök, mivel a kockázatelemzés során semmilyen nyomot nem találtak, ami arra utalt volna, Pintér Gyula önként vonult száműzetésbe. Nem voltak anyagi gondjai, nem voltak ismert haragosai, nem tartozott senkinek. Nem akart új életet kezdeni, nem volt titkos szerelmi kapcsolata, nem volt beteg, nem voltak öngyilkosságra utaló kijelentései, semmi más kézzelfogható magyarázatot nem mutatott ki a kockázatelemzés.

A kriminalisztika hét nagy kérdése szerint titok, hogy kik, hol, mikor, hogyan végezhettek az autószerelővel, miért kellett meghalnia, mivel ölték meg, hová rejthették a holttestét, a bizonyítékokat. A nyomozók azt feltételezik, valamilyen üzleti, autószereléssel, -vásárlással kapcsolatos vita miatt ölhették meg, esetleg tudomást szerzett lopott autókról, felajánlották neki megvételre, de visszautasította, a bűnözők pedig tartva a lebukástól, elhallgattatták. Az sem kizárt, külföldi állampolgárságú lehetett a gyilkos, de ugyanakkor megtévesztés is lehet, hogy külföldre terelhette a nyomokat az elkövető. Ha nem is Szlovákiában ölték meg, a testét, a bizonyítékokat ott rejthették el, erre utal a vizsla felvidéki felbukkanása. Sajnos azt nem sikerült megtalálni, előtte merre járhatott a kutya. A feltételezések szerint akkor engedhették el vagy szökhetett meg ijedtében, amikor gazdája testét elásták.

Az ötmillió forintos nyomravezetői díj annak fizethető ki, aki magával a bűncselekménnyel, illetve az annak elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti, és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomra vezető személyét bizalmasan kezeli.

Fotó: Police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya kéri, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 112 központi segélyhívó számon.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.