Paletta: Egészségügyi vészhelyzetekre készít fel a Semmelweis Egyetem

A Hír TV Paletta című műsorának tegnapi adásából többek között megtudhatták, hogy egészségügyi vészhelyzetekre készít fel a Semmelweis Egyetem, illetve azt is, hogy új előadásban debütál a sokak által kedvelt színművész Szabó-Sipos Barnabás.

Forrás: HÍR TV2019. 10. 30. 15:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veszélyhelyzet minden olyan, ami közvetlenül az életet veszélyezteti, de nem feltétlenül csak ezekkel kell sürgősségi osztályra jönni, hanem minden olyan akut panasszal, ami komolynak tűnik vagy olyan merül fel a háttérben, ami veszélyes lehet – mondta a műsorban Dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika főorvosa.

Fehér szarvas

A Fehér szarvast a két világháború között írta Zilahy, akkor egészen mások voltak a színházi körülmények. Egy jelenetben bejön 20 statiszta, ezt nyilvánvalóan egy utazószínház nem engedheti meg magának, de valójában egyetlen egy kőszínház sem. Tehát itt más színházi nyelven kell szólnunk – magyarázta a műsorban Andrási Attila író-rendező.

Elfelejtett nyár

A leszakad az ég című dalunkkal jöttük ide legutoljára, illetve akkor voltunk Lengyelországban és akkor ezt a nemzetközi sporthimnuszt népszerűsítettük még. Ez a dal gyakorlatilag a nyárnak a lezárása és az az érdekessége, hogy ez akkor fogalmazódott meg az agyamban, amikor még a leszakad az eget énekeltem fel Atinál – mesélte a műsorban Jáger Gyula, a Charme együttes énekese.

A telje adás IDE KATTINTVA nézhető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.