Palkovics László: Emelkedik a szakképzésben oktatók bére

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik.

Forrás: MTI2019. 10. 29. 14:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics László közölte, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét. Az osztrák mintára kidolgozott javaslat értelmében a tanulók a technikum és a szakképző iskola közül választhatnak, előbbinél 5 éves, utóbbinál 3 éves képzésben vehetnek részt.

A miniszter elmondta, hogy a technikum a szakmához szükséges tudás mellett az érettségire is felkészíti a fiatalokat, így az ötödik év végén az itt tanulók a technikusi okleveleiket és az érettségi bizonyítványaikat együtt vehetik át.

Palkovics László kiemelte, a következő tanévtől a szakképző intézményekben oktató tanárok már nem a köznevelési törvény, hanem a Munka törvénykönyvének hatálya alá tartoznak majd. A tanárok szabadsága azonban változatlan marad, továbbra is jogosultak lesznek a pedagógus igazolványra is. A jó szakemberek megtartása érdekében a pedagógusok – a szakmai és a közismereti tárgyat oktatók egyaránt – átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek 2020. július 1-től, erre a célra a kormány 35 milliárd forintot különített el.

A tanárok mellett a diákok helyzete is megváltozik – mondta a miniszter. A következő tanévtől minden szakképző intézményben – technikumban vagy szakképző iskolákban – tanuló diák az első két évben az állam által garantált ösztöndíjban részesül.

Miután a diákok a duális képzés részeként a gyakorlati képzés teljesítése érdekében szerződést kötnek egy-egy vállalattal vagy vállalkozással, már ezektől a cégektől kapják az ösztöndíjat. Változás, hogy a jövőben ezekkel a gyakorlati képzést biztosító cégekkel a diákok már nem tanulószerződést, hanem szakképzési munkaszerződést szerződést kötnek. Erre a váltásra azért volt szükség Palkovics László szerint, „mert szeretnék, ha a jövőben a diákok már gyakorolnák a szakképzési rendszerben, hogy mit jelent munkavállalóként is megjelenni”.

A miniszter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a fiatalok érdeklődése a szakképzés iránt az ösztöndíjrendszernek, a magasabb szintű képzésnek, az új struktúrának és a technikumnak köszönhetően növekedni fog.

Az ITM a helyszínen kiadott közleményében ismertette: a szakképző iskola és a technikum is az ágazati alapoktatással indul, így ha egy diák váltani szeretne a két iskolatípus között, az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti.

A szakképzési törvénytervezet célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére – olvasható az ITM közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.