Palkovics László nyilvánvalóvá tette, mi a fejlődés kulcsa

Az innovációs és technológiai miniszter a mindennapokat meghatározó technológiák fejlődését emelte ki.

Forrás: MTI2020. 10. 19. 14:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A technológiai környezet változásaihoz igazodó, gyors alkalmazkodás a fejlődés kulcsa – mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Az ipar napjai, 2020 című rendezvény megnyitójához küldött videóüzenetében. Palkovics László a mindennapokat meghatározó technológiák fejlődését emelte ki. A változások jelentőségét jól mutatja, hogy egyes előrejelzések szerint a mostani iskolások nagyrészt ma még nem létező munkakörökben fognak majd dolgozni – tette hozzá. Az innováció ráadásul a világszintű átalakulásnak csupán egy része, hiszen a koronavírus rendkívül gyors alkalmazkodásra kényszerített mindenkit, és bár jóval lassabban, de érezhető módon alakul át a természeti környezet is.

A tárcavezető szerint a kormánynak ebben a helyzetben nem csupán követnie, hanem alakítania is kell az innovációs környezetet. Palkovics László eredményesnek nevezte az elmúlt hónapokban hozott intézkedéseket, és úgy véli, hogy a létrehozott kutatási és fejlesztési rendszerekben mind a vállalatok, mind a munkavállalók megtalálhatják a maguk lehetőségeit.

A gyors cselekvés jelentőségét emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára is a Hungexpo kiállítási központban tartott megnyitón. szerint a járvány nem csupán az egészségügyet állította kihívás elé, hiszen biztosítani kellett a vállalatok működőképességét, a munkahelyeket és a gazdasági eredmények megőrzését is. Nem szabad elengedni a belföldön felhalmozott tudást és tapasztalatot sem, hogy azokból új, környezetbarát technológiák születhessenek – tette hozzá.

A rendezvényt befogadó Hungexpo vezérigazgatója a vállalati együttműködések szerepét méltatta. Ganczer Gábor szerint a gazdaság újraindítása részben azon is múlik, hogy a cégek a járvány idején is megtalálják-e a kapcsolatteremtés lehetőségeit.

A megnyitón átadták Az ipar napjai, 2020 című rendezvény elismeréseit. Az idei díjakat a kiállításon is bemutatott fejlesztéseikért a Lasram Engineering és az Endrich Bauelemente Vertrieb kapta.

A rendezvény folytatásaként vállalatvezetők nyilatkoztak az elmúlt hónapok tapasztalatairól. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a koronavírusos betegeknek fejlesztett infúziós készítményről is beszélt. Orbán Gábor kifejtette, hogy olyan terápiát fejlesztettek, amely oxigénellátásra szoruló, középsúlyos betegek gyógyítására használható. Nem jelent tehát minden beteg számára megoldást, de azok körében, akiknél hatásos, lényegesen javítja a gyógyulás esélyeit, és rövidíti a felépülés idejét. A Richter nem csodaszert talált föl, de az is jelentős eredmény, hogy rekordidő alatt sikerült egy bonyolult molekulát szintetizálni – tette hozzá.

Magyarország a jelentős innovátorok közé kíván tartozni

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) célja, hogy Magyarország 2030-ra a jelentős innovátorok közé tartozzon, csatlakozva az európai országok első harmadához – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen. Palkovics László a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központban tartott innovációs nap megnyitásaként beszélt arról, hogy 2010 óta megduplázódott Magyarországon a kutatási és fejlesztési ráfordítások összege. Míg tíz évvel ezelőtt 1,14 százalék volt, addig 2018-ra már 1,53 százalékra nőtt a bruttó hazai termékhez képest a kutatás-fejlesztési ráfordítások aránya. A miniszter kiemelte: a koronavírus-járványra válaszként kutatási és fejlesztési keretet biztosított a kormány a kutatóknak, egyebek mellett lélegeztetőgépek és gyógyszerek fejlesztésére. A jövő héten zárul le egy újabb hétmilliárd forintos kutatói pályázat ugyancsak a koronavírus elleni fejlesztések pénzügyi támogatására.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.